Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Hajnalban érkezett haza a csapat Spanyolországból, délután viszont már ismét edzettek a játékosok.

Célegyenesbe érkezett a Vidi téli felkészülése, a kétszer két hetes spanyolországi edzőtábor befejeztével, csütörtökön délután már ismét a Sóstói Stadionban vezényelt edzést Joan Carrillo.
Pénteken délelőtt még egy edzés szerepel a heti programban, majd szombaton délután 16.30-kor a DAC otthonában játssza le együttesünk az utolsó téli felkészülési mérkőzését. Vasárnap pihenőt kapnak a játékosok, hétfőtől pedig már a Győri ETO FC elleni tavaszi rajtra készül a csapat.

Zoran Szpisljak vezetőedző együttese télen a montenegrói válogatott, kétszeres magyar bajnok Vukasin Poleksziccsel erősödött. A lilák egyetlen idei, idegenbeli győzelmüket éppen a Pancho Arénában szerezték.

Folytatjuk klubunk történelmének szezonokra bontott bemutatását. Közben hivatalos Facebook oldalunkon zajlik az ehhez kapcsolódó Nap Szurkolója játék is!

A nagyváradi születésű 41 éves játékvezető legutóbb az Eger ellen vezetett nekünk bajnokit, 3 évvel ezelőtt.

Kapusunk többek közt arról is beszélt nekünk, milyen érzés lesz számára visszatérni a Pancho Arénában, és azt is elárulta, milyen találkozóra számít a Békéscsaba ellen szombat délután.

Eddigi utolsó sikerünk alkalmával vezetőedzőnk, Horváth Ferenc még a Vidi csatáraként lépett pályára. 22 éve pedig pont az ő góljával győztük le otthon a szombati ellenfelünket. Érdekességek, statisztikák a Vidi - Békéscsaba párosításból.

Folytatjuk klubunk történelmének szezonokra bontott bemutatását. Közben hivatalos Facebook oldalunkon zajlik az ehhez kapcsolódó Nap Szurkolója játék is!