FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2015. Január 30. Péntek, 09:35 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Befejeződött a januári edzőtábor

Pénteken délelőtt még edzést tartott Joan Carrillo, délután pedig elindult hazafelé a csapat és majd a késő éjszakai órákban érkezik Székesfehérvárra a Vidi.

Tizennégy nap. Ennyi időt töltött Joan Carrillo együttese januárban, Spanyolországban, a marbellai edzőtáborban. Ez idő alatt összesen 18 nagypályás edzésen és két felkészülési mérkőzésen vettek részt a játékosok, de kétnaponta konditermi foglalkozás is szerepelt a programban.

Az idei év első felkészülési mérkőzését a spanyol UD San Pedro ellen játszottuk, és magabiztos 5-1-es sikert értünk el az alacsonyabb osztályú csapat ellen. Másodjára már egy jóval komolyabb erőfelmérő következett, a jövő héten már a Bundesliga 2-ben bajnoki mérkőzést játszó, vagyis lassan csúcsformába kerülő TSV 1860 München volt az ellenfelünk és a bajorok 2-0-ra nyertek ellenünk.

Az edzéseken kívül több jó hangulatú esemény is szerepelt az edzőtábor programjában. Az első héten egy remek csapatépítőn vettek részt a játékosok, de idén első alkalommal kiosztásra került a Vidi-Oscar is. A labdarúgók emellett két szabad délutánt is kaptak, amikor a közeli, tengerparti Marbellába látogathattak.

Miután pénteken késő éjszaka megérkezik Székesfehérvárra a Vidi, a hétvége teljesen szabad lesz, a felkészülés pedig hétfőn délután immár Sóstón folytatódik. Joan Carrillo minden hétköznap edzést tart majd, egészen február 6-ig, akkor ugyanis ismét visszatér Spanyolországba a Vidi, ahol a tervek szerint négy felkészülési meccs vár a csapatra.

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
Joan Carrillo: "Az volt a cél, hogy az edzéseken gyakoroltakat élesben is kipróbálhassuk"
2015. Január 29.
A kis München nyerte az első téli edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzést
2015. Január 29.
Pánczél Szabolcs: "Rengeteg szervezést igényel egy edzőtábor, melyen több hónapig dolgozunk"
2015. Január 29.
Célegyenesbe érkezett a januári edzőtábor
2015. Január 26.
Ivanovszki: "Eddigi pályafutásom legprofibb csapata a Vidi"
2015. Január 25.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek