Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is válogatott védőnk, Juhász Roland.

"Ahogy közeledik a vasárnap délután, amikor is az első idei felkészülési mérkőzésünket lejátsszuk, egyre nagyobb hangsúly helyeződik a taktikára az edzéseken. Eddig sem voltak unalmas, monoton tréningjeink, de a taktikai dolgok begyakorlását még jobban élvezzük. Ráadásul pénteken kaptunk néhány órás kimenőt is."

"Az egész csapat elutazott Marbellába, ahol egy nagyot sétáltunk, néhányan vásároltunk is. Este pedig közösen megvacsoráztunk és ismét megünnepeltük Szolnoki Roli 23. születésnapját. Szombaton viszont már ismét a munkáé volt a főszerep, azonban már nem kaptunk akkora terhelést, mint a korábbi napokban, hiszen vasárnap edzőmeccset játszunk, amit mindannyian nagyon várunk már."
Juhász és Lang az Eb-sorsolásról
INTERJÚ @ 2015. December 12.
Válogatott védőink egyetértenek abban, hogy nehezebb csoportba is kerülhettünk volna.
EXKLUZÍV - Simon Ádám blog: "Délelőtt keményen edzettünk, délután viszont volt lehetőségünk egy kis városnézésre is"
2015. Január 24.
A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is Simon Ádám.
EXKLUZÍV - Juhász Roland blog: "Kiváló közösség vagyunk, ez ismét bebizonyosodott"
2015. Január 23.
A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is válogatott védőnk, Juhász Roland.
EXKLUZÍV - Simon Ádám blog: "Az edzőtábor eddigi legjobb napján vagyunk túl"
BLOG @ 2015. Január 22.
A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is Simon Ádám.
EXKLUZÍV - Juhász Roland blog: "Látszik, hogy Ivanovszki közeli barátságot ápol a labdával"
BLOG @ 2015. Január 21.
A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is válogatott védőnk, Juhász Roland.
EXKLUZÍV - Simon Ádám blog: "Két edzés között is focizunk"
BLOG @ 2015. Január 20.
A spanyolországi edzőtáborból exkluzív blogot vezet a Nemzeti Sport hasábjain, és honlapunkon is Simon Ádám.



















