Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
2014-es visszapillantó sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Március 21-én tartják a Down-szindróma Világnapját, melyet klubunk minden évben kiemelt eseményként kezel.
Ahogy a korábbi években, úgy 2014-ben is megemlékezett csapatunk a Down-szindróma Világnapjáról.
A Győri ETO FC elleni hazai bajnoki mérkőzésen a játékosokat gyerekek kísérték a pályára, akik, miután felsorakoztak, fehér léggömböket engedtek a magasba, ezzel szimbolizálva közös világunkat, vagyis azt, hogy a Down-szindrómával élők is valamennyien értékteremtő, hasznos tagjai társadalmunknak.
Néhány nappal később pedig a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolói a Vidi vendégei voltak a Sóstói Stadionban. Németh János, a Vidi utánpótlásának technikai vezetője kísérte körbe a vendégeket a centerpályán, majd a mintegy 20 fős csoport megnézte csapatunk délutáni edzését. A gyakorlás végén az MSOSZ sportolói is beálltak egy kis labdázgatásra, majd közös fotók készültek a játékosokkal, végül mindenki egy-egy vidis ajándékcsomagot kapott a látogatás emlékére, a szervezetnek pedig egy dedikált és feliratozott mezt, valamint egy dedikált labdát adott át Sándor György.
2015-ös visszapillantó sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Márciusban Feczesin Róbert találatával idegenben győztünk a második MTK ellen, így 9 fordulóval a vége előtt már 9 pontos előnnyel álltunk a tabella élén.
2015-ös visszapillantó sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Februárban Dunaszerdahelyen zártuk az alapozást, és 1-0-ra győztünk.
2015-ös visszapillantó sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Januárban Marbella mellett edzőtáborozott csapatunk, itt készültek a játékosok a tavaszi szezonra. Az év első mérkőzésén 5-1-re vertük a spanyol UD San Pedro csapatát.
A Vidi sportigazgatója beszélt az elmúlt négy hónapról, átigazolási tervekről, az utánpótlásról és a januári felkészülésről is.
2014-es visszapillantó sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Februárban Spanyolországban csapatunk többek közt megmérkőzött a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva együttesével.
2014-es visszapillantó sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Januárban a Vidi a horvát HNK Rijeka ellen játszotta az év első hivatalos meccsét. Ki más találhatott volna be, már a 2. percben, mint Nikolics Nemanja.