Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Juhász Roland és Németh Krisztián megszépítették a Margaréta gyermekotthon Karácsonyát.
Az ünnepeket is szociális intézményben töltő gyerekeknek vitt karácsonyi ajándékokat Juhász Roland és Németh Krisztián.
A Videoton FC válogatott futballistája, és a napokban az amerikai bajnokságba igazoló barátja vasárnap délután látogatta meg a Nógrád megyei Szátokban található Margaréta Gyermekotthont, és teljesítette a kis lakók kívánságát. A jótékony akciót a Kuckó Önkéntes Programot vezető Strényi Veronika szervezte meg, aki elmondta: szándékosan vidéki otthont néztek ki, mert tudják, a lehetőségek ott sokkal szűkösebbek, mint egy fővárosi intézményben.
Juhász Rolandék az elmúlt napokban játék-, könyv- és ruhaboltban, valamint elektronikai üzletben vásárolták meg mindazt, amit a gyerekek karácsonyra kértek. A legnagyobb boldogságot kiváltó ajándékkal ugyanakkor a helyszínen lepték meg a Margaréta otthont!
„Ezúttal nem pénzt akartunk adni, hanem a gyerekek karácsonyát megszépíteni, így mindenkinek azt hoztuk el, amit szeretett volna. Megrázó, ugyanakkor hatalmas élmény volt ez a délután. Közelről láttuk, milyen borzalmas körülmények uralkodnak egyes helyeken, olyan településen jártunk, ahol konkrétan boltot sem találni… A gyerekek és a nevelők hatalmas szeretettel fogadtak bennünket, előadással, ebéddel, sütivel vártak. A lurkók nagy része az intézményben tölti az ünnepeket, remélem, azzal, hogy mindenki megkapta, amire vágyott, valamelyest boldogabb karácsonya lesz. Némóval továbbá kitaláltuk, megszervezzük, hogy a válogatott görögök elleni meccsén a helyszínen szurkolhassanak a srácok a csapatnak, ami biztos nagy élmény lesz nekik, hiszen sokuk még a gyermekotthont is alig-alig hagyta el…” – mondta Juhász Roland, az nb1.hu-nak.
Válogatott védőink egyetértenek abban, hogy nehezebb csoportba is kerülhettünk volna.
A Vidi labdarúgói a csütörtöki jótékonysági látogatást követően, pénteken nagy értékű ajándékot adtak az otthon lakóinak.
Az ajándékokat Juhász Roland és Feczesin Róbert vitték el a gyermekeknek.
A mérkőzést rendező MLSZ arra kér minden szurkolót, hogy időben, személyazonosító okirattal, vagy szurkolói kártyával érkezzen a sorsdöntő találkozó helyszínére.
A Norvégia elleni Eb-pótselejtezőre készülő válogatott 26 fős keretébe négy játékos került be a Videoton FC kötelékéből.
Juhász Roland szerint sokat számíthat, hogy idegenben kezdjük a párharcot.