Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Játékosaink vidis órarenddel, csapatképpel és stoplis bögrével kedveskedtek a gyerekeknek.

Hagyomány, hogy a Videoton FC nevében decemberben játékosaink ellátogatnak a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermek részlegére, idén Fejes András és Simon Ádám képviselte klubunkat. Az osztályon ápolt gyerekek kérdéseket tehettek fel futballistáinknak, autogramot kérhettek tőlük és közös fotók is készültek.
.jpg)
Fejes és Simon vidis órarendekkel és csapatképekkel felpakolva érkeztek a kórházba, valamint minden jelen lévőnek stoplis bögrét ajándékoztak. Az utóbbi évek egyik legjobb hangulatú látogatásán vettek részt játékosaink.
Fejes András: "Remek őszi szezont produkáló Paks ellen lépünk pályára"
2015. December 10.
Védőnk azt is elárulta, hogy számára különösen fontos a szombati stadionbúcsúztató mérkőzés.
Stopira sérülése nem súlyos, Simon már teljes értékű munkát végez
2015. Október 20.
Dr. Kovács Tibor csapatorvost kérdeztük sérültjeink állapotáról.
A Sport Legyen a Tied! – Juhász Rolanddal és Fejes Andrással focizhattak a gyerekek
2015. Szeptember 28.
A Vidi is csatlakozott az országos sportágválasztó programhoz.
Egy család, amely ezer szállal kötődik a Vidihez
2015. Szeptember 02.
Klubunk legendájának, Fejes Gábornak ma mindkét gyermeke a Vidi alkalmazásában áll - ezzel pedig valóra vált a család régi álma.
Fejes András: "Nem vagyunk rosszabb futballisták, mint néhány hónappal ezelőtt"
2015. Augusztus 22.
Védőnk, aki korábban az MTK-ban is futballozott, elárulta, hogy egy nagyon balszerencsés szériában van a csapat, de bízik benne, hogy az MTK ellen sikerül ebből kilábalni.
Sándor és Feczesin ajándékokat vittek a fehérvári gyermekotthonba
ADOMÁNY @ 2014. December 11.
A Vidi két játékosa csütörtök délután látogatta meg a gyerekeket, akik saját készítésű díszekkel és ünnepi műsorral várták őket.



















