Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Kovács Ferenc: A csapat taktikailag jól vizsgázott. Az első félidőben a megszerzett labdákat csak rövid ideig birtokoltuk, és a kínálkozó lehetőségeinkkel nem tudtunk élni. Amikor az ellenfél két gólt rúgott, akkor kezdtük tulajdonképpen azt játszani, amit az első pillanattól kellett volna. Csapatunk nagyon jó együttest vert ki a kupából, csak gratulálni tudok a játékosok teljesítményéhez.
Nenad Bjekovic: Gratulálok a Videotonnak, nem engedte behozni nagy hátrányunkat. Úgy érzem, jó mérkőzést vívtunk.
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Kovács Ferenc
2015. Augusztus 20.
Augusztus 20. alkalmából több jeles sportember állami kitüntetésben részesült, köztük klubunk tiszteletbeli elnöke, Kovács Feri bácsi, valamint a Vidi egykori csapatorvosa, dr. Horváth Lajos is.
Kovács Ferenc: "A mai labdarúgásban a csapatteljesítményen múlik a siker"
2015. Május 21.
Kovács Ferenc mesteredző a kupadöntőt követően értékelt.
VidiBlog anno 1984-'85: Néha a vesztes örül jobban
2014. December 11.
'A Partizán láthatóan annak a filozófiának a híve: ha az ellenfél négyet rúg, öttel válaszolnak. Az UEFA Kupa második fordulójában 6:2-re kikaptak a Queens Park Rangestől, majd otthonukban megmentették a helyzetet."
„Rajtunk múlik, hogy szertefoszlassuk a Partizán álmait”
BEHARANGOZÓ @ 2014. December 11.
A Partizán-hívek újabb csodára készültek a Néphadsereg-stadionban. A fehérváriak nem a csodákban hittek!
Fehérvár a legjobb nyolc között!
VISSZANÉZŐ @ 2014. December 11.
A csapat taktikailag jól vizsgázott. Prága és Párizs után Belgrád is tapsolt!
A Partizán sem tudta megállítani a Vidit
TUDÓSÍTÁS @ 2014. December 11.
Összesítésben 5-2-vel jutottunk a legjobb 8 közé az UEFA Kupában.



















