Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedzőt a mérkőzés után kértük meg arra, hogy értékeljék a látottakat.

Joan Carrillo: "Ahogy arra számítottunk, nagyon nehéz meccset játszottunk a Dunaújváros ellen. Sikerült sok lehetőséget kialakítanunk, volt körülbelül 3-4 tiszta ziccerünk, ezekből azonban sajnos még nem tudtunk gólt szerezni. Aztán a vendégek egy jól eltalált, szép lövéssel megszerezték a vezetést. Szerencsére sikerült még a szünet előtt egyenlítenünk. A második félidőben muszáj volt kockáztatnom, középhátvéd helyett csatárt cseréltem be, szerencsére ez bejött. Örülök, hogy továbbjutást érő győzelemmel tudtunk búcsúzni az idei évtől és lelkes szurkolóinktól."
Dobos Barna: "A két mérkőzés alapján megérdemeltük volna a továbbjutást. Mindkét meccsen volt egy olyan tizenegyes, amit vitatok. Úgy gondolom, a Videoton csapatának nincs szüksége arra, hogy szimuláljanak, és én sok ilyen szituációt láttam ma. Ettől függetlenül ők rúgták a három gólt és továbbjutottak."

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

A nyolcaddöntő visszavágóján a vendégek szereztek vezetést, azonban még az első félidőben sikerült egyenlítenünk, a második félidőben pedig a magunk javára fordítottuk a meccset.

Vezetőedzőnktől azt kérdeztük, milyen meccsre számít a Dunaújváros elleni Ligakupa-visszavágón.

Középpályásunkat kérdeztük a 2014-es év utolsó meccse előtt.

A Dunaújváros PASE elleni Ligakupa-nyolcaddöntő visszavágója kedden 17.00-kor kezdődik Sóstón.

A 2014-es év utolsó meccsére ingyenes lesz a belépés, a stadion kapui egy órával a kezdés előtt, 16.00-kor nyitnak.