Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Partizán nem tekintette veszélyes ellenfélnek a Vidit.

Az UEFA kupa harmadik fordulójában (vagyis a nyolcaddöntőben) a remek formában futballozó és óriási szurkolótáborral bíró Partizan Beogradot fogadtuk Sóstón. A jugoszláv labdarúgás kedvencei első körben a máltai Rabat Ajaxot ütötték ki gond nélkül, majd az angol Queens Park Rangers ellen győztek, hatalmas csatában. Az első meccsen elszenvedett 6-2-es vereség után ugyanis a visszavágón 4-0-ra nyertek, és így idegenben lőtt góllal mégis továbbjutottak, hatalmas szenzációt okozva akkoriban. Nem véletlen, hogy duzzadó önbizalommal nyilatkoztak a Videotonról: szerintük a sorsolásnál sikerült elkerülni minden veszélyes ellenfelet, sőt, volt, aki úgy gondolta, a mezőny leggyengébb csapatát fogták ki.
A Videotonnak ezekben a hetekben felemás volt a mérlege; november 21-én, bajnokin 3-0-ra győztünk a Tatabánya ellen, majd néhány napra rá ugyanennyire kaptunk ki Zalaegerszegen.
Kovács Ferenc úgy vélte, sztárok nélküli, ugyanakkor átlagon felüli képességekkel rendelkező csapat a Partizán. „Nagy küzdelmet várok, s azt, hogy megnyugtató előnyt szerezzünk a visszavágóra” - tette hozzá a mester.
Nenad Bjekovic, a Partizan edzője a mérkőzés előtt, hasonló elszántsággal nyilatkozott: "Székesfehérvárott is támadójátékra törekszünk, két meccs alapján úgy vélem, mi megyünk tovább."
A jugoszláv szurkolók is így gondolták, az Alba Regia szállodánál 5-öst mutattak a mieinknek. Végül is az eredményt eltalálták, mégis elkeseredetten távoztak Fehérvárról.
Az MTK elleni bajnokival fordul célegyenesbe az őszi szezon
HETI BEHARANGOZÓ @ 2015. November 23.
A találkozó 15.30-kor kezdődik szombaton Sóstón.
Heti menü: Eb-pótselejtezők, Vidi II bajnoki
HETI BEHARANGOZÓ @ 2015. November 09.
A magyar válogatott Norvégia ellen próbálja kiharcolni, hogy kijusson a jövő évi franciaországi Eb-re. A Vidi II a Diósdot fogadja vasárnap. Az OTP Bank Liga szünetel a héten.
VidiBlog anno 1984-'85: Góllövő cipőben
2014. November 27.
A harmadik fordulóban, a legjobb nyolc közé jutásért éppen az előző kör legnagyobb feltűnést keltő csapatával, a Partizán Belgráddal boronálta össze a sors a Videotont.
5-0-ra ütöttük ki a Partizánt
TUDÓSÍTÁS @ 2014. November 27.
Szabó József mesternégyesével és Májer pazar találatával nagyon közel kerültünk a továbbjutáshoz már a párharc első felvonása után.
Egy ország tapsolt Fehérvárnak
VISSZHANG @ 2014. November 27.
Elérhető közelségbe került a nyolc közé jutás az UEFA Kupában.
Kovács Ferenc: "A győzelem jogos reményt ad a továbbjutásra"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2014. November 27.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.



















