Ferencvárosi TC
Őszi idény - 15. forduló
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
6012 néző
Felhős, 4 Celsius-fok
Farkas Ádám
Asszisztensek:
Berettyán Péter, Georgiou Theodoros
Tartalék játékvezető:
Kelemen Attila
Gólbírók:
Solymosi Péter, Andó-Szabó Sándor
Joan Carrillo: Az első perctől az utolsóig nagyon sokat dolgozott a csapat a győzelemért. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, az a kicsi, ami a gólhoz kellett volna, viszont sajnos ma nem volt meg. Ha nem alakítottunk volna ki helyzeteket a meccsen, most elégedetlen lennék, de nem erről volt szó. Ezt az utat kell követnünk továbbra is, már a jövő héten is, amikor Pápára utazunk, ahol nem lesz könnyű dolgunk. Tudom, hogy a szurkolók is azt szerették volna, ha győzünk, sajnos nem sikerült, de a legfontosabb, hogy mindent megtettünk ennek érdekében, amit a lelátóról hallható taps is megerősített. Sok mérkőzés van még vissza, a szezon felénél járunk, az mindenestre jó, hogy a második helyezettel szemben már 5 pont az előnyünk.
Thomas Doll: Mindkét csapat nagyon igyekezett jól játszani. Ma is kiderült, hogy a Vidi megérdemelten vezeti a bajnokságot. A védekezésünk egy-két kivételtől eltekintve jó volt, bár, ha ennél az egy-két kivételnél Dibusz nem véd remekül, könnyen hátrányba kerülhettünk volna. Dibusz Dénes egyébként egész ősszel kitűnő teljesítményt nyújtott. A labdát nem tudtuk megtartani és nehezen szereztük vissza. Felesleges hosszú indításaink voltak végig, ezen mindenképp javítanunk kell a jövőben. Mérges vagyok, hogy a sárgákat nagyon könnyen osztogatta a játékvezető és állandóan széttördelte a játékot. Nem kritizálni akarom, inkább afféle gondolatébresztőnek szánom, hogy ez a fajta magatartás nem segíti, hogy dinamikusabbá váljon a magyar foci, pedig csak úgy tudunk Európához közeledni. Visszatérve a találkozóra, elégedettek lehetünk ezzel az egy ponttal. Tavasszal az összes csapat, aki jelenleg előttünk van a tabellán, hozzánk jön majd, nehezebb dolguk lesz, mint ősszel volt. A két hátralévő meccsünket is hazai környezetben vívjuk még ebben az évben, azokat is szeretnénk megnyerni. És még egy fontos dolog, november vége van és egy remek pályán játszottunk. Nagy köszönet jár ezért azoknak, akik ezt lehetővé tették.
Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Sok helyzetet kidolgoztunk, de nem sikerült őket gólra váltani. Juhász 150. alkalommal lépett pályára az NB I-ben. 38 ponttal, 5 ponttal a második MTK előtt, az első helyen zártuk az őszi szezont.
Több mint 6000 néző előtt, csípős hidegben kezdődött a Ferencváros elleni rangadó a Sóstói Stadionban vasárnap délután. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Zuglói Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekek és a budapesti Csalogány Iskola értelmi fogyatékossággal élő kisdiákjai kísérték be a csapatokat.
"Nem elég a bajusz, figyelj az egészségedre te Manus!" Mondja a Movember Hungary mozgalom szlogenje, amellyel a szervezők a férfiegészségre és elsősorban a prosztatarák megelőzésének fontosságára hívják fel a figyelmet. Székesfehérvár idén második, a Vidi pedig első alkalommal csatlakozott a Movemberhez. Csapatunk (labdaszedő) utánpótlás játékosai ezért movemberes pólóban léptek pályára a meccs előtt.
A meccs kezdőrúgását Gyarmati Endre, Fábiánháza község polgármestere, illetve fia, Gyarmati Gergő végezték el. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település a kezdőrúgással ezúton mondott köszönetet Garancsi Istvánnak, a Vidi tulajdonosának és szüleinek, a Fábiánházáért tett lelkiismeretes munkájukért, illetve tiszteletüket fejezték ki a generációkra visszavezethető fábiánházi labdarúgóknak.
Juhász Rolandot köszöntötte Burcsa Győző, a Vidi klubigazgatója, hiszen védőnk 150. alkalommal lépett ma pályára az NB I-ben.
Gyászszünet előzte meg a kezdő sípszót, a héten elhunyt székesfehérvári jégkorongozóra, Rajz Attilára emlékeztek a jelenlévők.
A 7. percig kellett várni az első helyzetekre, előbb Lauth 18 méterről leadott lövését védte Calatayud, majd Gyurcsó ugrott ki ziccerben, 13 méterről lőtt, Dibusz bravúrral hárított. Két perccel később Sándor ballal bombázott kapura 17 méterről, a Fradi kapusa megint a helyén volt. A 10. percben Szolnoki beadását Oliveira fejelte fölé 9 méterről. Az erős kezdés után egyre inkább mezőnymunkát láthattak a nézők, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 27. percben Lauth tekerését ütötte ki Calatayud, majd Gera szögletét követően Böde fejesét piszkálta ki a léc alól kapusunk. A 42. percben Gyurcsó szabadrúgását fogta Dibusz, egy perc hosszabbítás után, a 46. percben fújta le a félidőt Farkas Ádám.
A 12 éves Kovács Benedek végezte el a második félidő kezdőrúgását, aki mozgásszervi betegségben szenved. Juhász Roland és Gera Zoltán válogatott mezüket ajánlották fel Benedek műtétének támogatására, amit a kezdőkörben át is adtak a kisfiúnak.
Rögtön helyzettel kezdtünk, Oliveira beadását Nikolics fejelte alig mellé az ötös sarkáról. A 49. percben Gyurcsó szöglete után Juhász elől mentettek, majd Oliveira bombázott mellé 18 méterről. Az 52. percben Sándor remekül indította Gyurcsót, aki nagy helyzetben átemelte a kapus fölött a labdát, de mellé ment végül a próbálkozás.
Négy perc múlva Böde lövését blokkolta Szolnoki, majd Dilaver passza után Lamah pörgetett a kapunk mellé. A 62. percben Kovács éles szögből leadott lövését hárította Dibusz, egy perccel később Gyurcsó szöglete után Sándor fejelt a rövidről, a gólvonalról vágta ki egy védő a labdát. Kovács 30 méterről is próbálkozott a 64. percben, de a zöld-fehérek kapusa biztosan védett. Egy perc múlva Oliveira beadása megpattant egy védőn, Juhász pedig közelről lőhetett, a kapu torkában védett hatalmasat Dibusz. A 73. percben Gyurcsó 23 méterről, középről lőtt kapura egy szabadrúgást, fölé pattant a labda a sorfalról. A 78. percben Álvarez szöglete után Sándor csúsztatott, megint kipattant a kapu elől a labda. Az utolsó 10 percben is alakítottunk ki helyzeteket, de Nikolics közeli lövése és fejese és Álvarez távoli lökete sem jutott túl a Fradi kapusán.
0-0 lett a rangadó vége, csapatunk továbbra is vezeti a tabellát, sőt, mivel az MTK szombaton kikapott, négyről öt pontra növeltük előnyünket. A következő fordulóban Pápára látogatunk.
Gyurcsó előbbi helyzete.
Gyurcsó korábbi helyzete.
A játékvezetők már jóval a meccs előtt bejárták a pályát.