fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2014. November 07. Friday, 15:08 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Idén is lesz VBKE focitorna a két ünnep között

Pénteken sajtótájékoztatón ismertették a szervezők az idei tornával kapcsolatos tudnivalókat. A torna védnökei közt ott van Burcsa Győző és Kovács Ferenc is.

A pénteki sajtótájékoztatón - melyet a Hiemer-házban tartottak - a VBKE elnökén, Kupeczik Krisztiánon, valamint a torna főszervezőjén, Juhász Lászlón kívül jelen volt a névadószponzor (MASTERPLAST) PR-menedzsere, Bíró Éva, valamint klubigazgatónk Burcsa Győző is.

Juhász László elmondta, hogy az idei verseny célja "a labdarúgás és ezen belül a VIDEOTON FC és az egészséges életmód népszerűsítése. Idén külön kiemelt figyelmet szentelünk a környezetvédelemre és a Videoton SC 1984-85 évi UEFA menetelésére, amelynek idén van a 30-ik évfordulója"

"Örülök annak, hogy ismét megrendezik ezt a színvonalas kispályás labdarúgó-tornát. Azt azonban sajnálom, hogy nem a 30-as éveim vége felé járok, és így jómagam már aktívan nem tudok részt venni a tornán. A viccet félretéve, boldog vagyok amiatt, hogy a városban nem felejtették el a Vidi 30 évvel ezelőtti nagy menetelését, és ennek szellemében rendezik meg év végén, a két ünnep között, a VBKE focitornát. Köszönetet szeretnék mondani a Videoton Baráti Körnek, és a szervezőknek. Itt szeretném felhívni az emberek figyelmét a jelenlegi helyzetre is. Próbáljuk meg minél több helyen népszerűsíteni a mostani Vidit, hiszen eltökélt célom, hogy a városban hasonló fociláz, hasonló hangulat uralkodjon, mint 30 évvel ezelőtt" - mondta klubigazgatónk, Burcsa Győző, aki a torna egyik védnöke is egyben.

A verseny helyszíne ezúttal is a Videoton Oktatási Központ (VOK) lesz.

A torna programja:

- VBKE-torna: 2014. december 27-28-29-30. mindegyik napon 08.00-20.00 között

- Öregfiúk torna: december 27-én 08.00 és16.00 között,

- további kupák: 4 csapatos női focikupa; 4 csapatos gyermek kupa U10;

- UEFA emlékmeccs december 29-e, este.

A verseny fővédnökei: Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár, Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Polgármestere.

A torna védnökei: Kovács Ferenc mesteredző a Videoton FC tiszteletbeli elnöke, Burcsa Győző a Videoton FC klubigazgatója, Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.

A tornával és a versenykiírással kapcsolatban további részletek a VBKE honlapján találhatóak.

Photo: vidi.hu
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek