Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A legutóbbi Honvéd elleni bajnokink hősét kérdeztük arról, milyen meccsre számít most vasárnap.
"Nehéz mérkőzés vár ránk, mint mindig. A Honvéd egy nagyon jó együttes, jól játszanak és jó játékosok szerepelnek a csapatban. Úgy gondolom, a szurkolók egy kifejezetten jó meccset láthatnak vasárnap este a Sóstói Stadionban. Mindent el kell követnünk, hogy megnyerjük ezt a találkozót is, ehhez azonban mindenkinek a maximumot kell nyújtania a pályán. Hétközben mindkét együttes komoly kupameccset játszott, azt azonban nem gondolnám, hogy előnyösebb helyzetben lennénk amiatt, mert a Honvéd 120 percet játszott. Személy szerint van egy jó emlékem is a Honvéddal kapcsolatban, hiszen az előző idényben az én gólommal sikerült nyernünk a fővárosban" - nyilatkozta honlapunknak Stopira.
Nézze meg Ön is, hogyan szerzett legutóbb győztes gólt a Honvéd ellen Stopira!
Vidi-rajongó gyerekek által vezetett blogunk huszadik bejegyzésében Ódor Marcell osztja meg a Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen átélt élményeit.
Juhász Roland meze iránt nagy a kereslet. Válogatott védőnk pedig örömmel adja, ha kérik. Ahogy tette ezt a Honvéd elleni találkozót követően is, amikor korábbi ígéretének eleget téve egy mozgássérült Vidi-szurkolónak, Bede Andrásnak igyekezett örömet szerezni.
A csakfoci.hu összeállításába - a Honvéd elleni siker után - ezúttal válogatott középpályásunk került be.
Simon Ádám sajnálatos sérülése miatt horvát középpályásunk a 31. percben lépett pályára, és végig nagyon veszélyesen futballozott.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Nikolics fantasztikus, 13 meccses gól-sorozata megszakadt, de Kovács találatával 12. meccsünket nyertük a bajnokságban.