Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi vezetőedzőjét arról kérdeztük, milyen meccsre számít ma este a DVTK ellen.

"A bajnokságban már játszottunk hazai pályán a DVTK ellen, és már akkor megtapasztalhattuk, mennyire szervezett, egységes, jó csapat a Diósgyőr. A mai Magyar Kupa-meccs viszont teljesen más lesz, hiszen ez az egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. Olyan lesz ez a találkozó, mint egy döntő. Nem gondolkodok a múlton, azon, hogy ebben a szezonban eddig rengeteg meccset megnyertünk. Azon sem gondolkodok, hogy a DVTK az elmúlt időszakban picit botladozott. A jövőre sem gondolok. Egy dolog számít csak, az pedig a jelen. Az a felfogásom, hogy úgy lehetünk sikeresek, ha csak a jelenre koncentrálunk, és nem foglalkozunk a mögöttünk lévő dolgokkal, valamint azokkal sem, amik még előttünk vannak." - nyilatkozta honlapunknak Joan Carrillo.

Védőnk a hétközi, DVTK elleni meccsen sérült meg, le is kellett cserélni. A vizsgálatok megnyugtató eredményeket mutattak.

Gólvágó csatárunkat a lefújás után kértük meg, hogy néhány mondatban értékelje, milyen volt belülről ez a kupameccs.

Ezúttal is volt diósgyőri öngól, akár csak a két csapat legutóbbi bajnokiján, a párharcot azonban Álvarez fantasztikus megmozdulása, és Nikolics higgadt befejezése döntötte el.

A két vezetőedző a lefújást követően értékelte a látottakat.

Egy hónap leforgása alatt másodszor találkozunk a miskolci csapattal, ezúttal a kupában.

A DVTK vezetőedzője a diósgyőri honlapnak nyilatkozott a mai meccs előtt.