Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
"Fehérvár meghódította Párizst” - a franciák a Videotonnak olléztak. Korabeli tudósításokból szemezgettünk.

Ragyogó győzelmet hozott a Paris Saint-Germain elleni összecsapás, "Európa figyelmét felkeltő nagy siker” született a Parc des Prince stadionban - méltatta cikkében a Népsport a 4-2-es Videoton fölénnyel végződő mérkőzést.
Kovács Ferenc ezúttal is meglehetősen higgadtan értékelte meccset: "Nagyszerűen sikerült…” Ennél azért sokkal több volt! Soha idegenben még nem ünnepelték ugyanis így a Videotont: a negyedik gól után a franciák már Csongrádiék minden megmozdulása után hangosan olléztak.
A PSG Európa-bajnok sztárjátékosa, Couriol a következőképpen nyilatkozott a meccset követően: "Szeretnék Videoton játékosokkal együtt futballozni!” A fehérvári csapat egyértelműen meghódította Párizst, és fegyelmezett, rendkívül tudatos, valamint jól szervezett játékával kivívta a tiszteletet.
A mérkőzés másnapján a párizsi magyar nagykövet ünnepi fogadáson vendégelte meg Videotont, a Champs Elysées-n álló követségi épületben. „Büszke vagyok, hogy ilyen nagy örömet szereztek a magyaroknak” - emlékszik vissza köszöntő szavaira Horváth Gábor, klubunk legendája, az UEFA Kupa-döntős csapat tagja.

Az utolsó kupadöntő című film díszbemutatóján találkoztak a 30 évvel ezelőtti nagy sorozat hősei.

Szezonbérlettel rendelkező szurkolóink 10%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg az UEFA-kupa-menetelés 30 éves jubileumára készült, különleges kollekció termékeit!

A történelmi menetelés, ahogy a szemtanúk, újságírók, Posch Ede és Sipos József látták. Fel Párizsba! — adta ki a jelszót több utazási iroda. Az Eiffel-torony, a Notre-Dame, a Bastille, a Diadalív, a Sorbonne, a Louvre, a Champs Elysées, a Bourbon-palota mind-mind csodálatosan szép és egyedülálló. És ezek csupán a legközismertebb látványosságok.

Vezetőedzőnk a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Csongrádi és Szabó duplájával 4-0-ra is vezettünk, a végén szépítettek a hazaiak.

A Paris Saint-Germaint kaptuk második ellenfélnek, a franciákon keresztül vezetett az út a legjobb 16 közé.