fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2014. September 25. Thursday, 11:02 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Az idei bajnokságban eddig veretlen DVTK-t fogadjuk

Tomiszláv Szivics együttese ötször győzött és kétszer ikszelt az OTP Bank Ligában. Egy meccsük elmaradt, de így is harmadikak a tabellán.

A Diósgyőr remekül kezdte a 2014-2015-ös szezont, hiszen hét meccséből ötöt megnyert, vereséget pedig egyszer sem szenvedett. A Paks elleni bajnokijuk elmaradt a harmadik fordulóban, de így is felférnek a dobogó harmadik fokára, vesztett pontok tekintetében a második legjobbak idén. 13 gólt rúgtak és 6-ot kaptak, hárman is két gólig jutottak eddig a csapatból, Gosztonyi András, Takács Tamás és Miroslav Grumic.

Az előző szezonban ötször is találkoztunk a piros-fehérekkel, a két bajnoki mellett a Magyar Kupában és a Ligakupa-döntőben, sajnos két döntetlen mellett háromszor ők győztek.

Nyáron sok játékos távozott Miskolcról, többek között Futács, Abdouraman, Batioja, Gohér, Vadász és Nikházi, hogy csak azokat említsük, akik többször is a kezdőben kaptak helyet az előző bajnokságban. Az érkezési oldalon sincsenek kevesen, Bognár István, Antal, Bori, Griffiths, Okuka, Németh és Takács is a DVTK-ba igazoltak.

Legutóbbi bajnokijukon a következő tizeneggyel léptek pályára: Antal - Okuka, Husic, Alves, Kádár - Barczi, Elek, Egerszegi, Bognár - Bacsa, Griffiths. Közülük Antal Botond biztos, hogy nem lesz ott a csapatban vasárnap, hiszen a fiatal kapust kiállították a Honvéd elleni találkozón és egymeccses eltiltást kapott.

Photo: vidi.hu
Related news
Videoton unbeaten against DVTK at the Sostoi for 16 years
2014. September 24.
Tamas Bognar will referee the weekend league match against DVTK
2014. September 24.
Week ahead: DVTK at home at the weekend in the OTP league
2014. September 22.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek