hu en
2014. Szeptember 04. 16:04  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Kizárták a Magyar Kupából a Vidi ellenfelét

A Rákosmente KSK egyik játékosa jogosulatlanul lépett pályára a Kunszállás SE elleni összecsapáson.

Az MLSZ által hivatalból kezdeményezett eljárást követően az MLSZ Versenybizottsága kizárta a Rákosmente KSK-t a 2014/15-ös Labdarúgó Magyar Kupa sorozat további küzdelmeiből. A fővárosi együttes az MK első fordulójában, augusztus 9-én, a Kunszállás SE-vel került szembe, és 8-1-re győzött. Azonban, mint utólag kiderült, az RKSK egyik játékosa jogosulatlanul szerepelt a mérkőzésen, mert sportorvosi engedélyén nem szerepelt sportorvosi bélyegző. A Versenybizottság határozatával szemben fellebbezés már nem nyújtható be.  

Az MLSZ döntése értelmében, jövő hét szerdán, a Videoton FC a Magyar Kupa második fordulójában így nem az NB III-as RKSK, hanem a Kecskeméttől nem messze fekvő Kunszállás ellen lép pályára. A Kunszállás SE a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szerepel, és jelenleg vezeti is a tabellát. Három mérkőzésen eddig két győzelmet szereztek, egyszer pedig döntetlent játszottak.

A mérkőzés időpontja változatlan, 2014. szeptember 10-én, szerdán 15:30-kor lépünk pályára a Magyar Kupában.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek