70. születésnapja alkalmából köszöntöttük Kiss Imrét, csapatunk utánpótlás-edzőjét.

Kiss Imre egy évvel ezelőtt, jó barátjával és kollégájával, Németh Jani bácsival közösen átvehette Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a Magyar Arany Érdemkeresztet az utánpótlásban eltöltött több évtizedes munkánkért.
"Jómagam az elmúlt 45 évet a gyerekek között töltöttem. 1968-ban kezdtem el edzősködni Székesfehérváron a KÖFÉM futballklubnál. Állandóan gyerekek körül dolgoztam. Nagyon sok fiatal játékossal találkoztam, nevelgettem, oktatgattam őket. Számomra a legnagyobb jutalom az, hogy egész életemben azt csinálhattam, amit mindig is szerettem. Csiszár István Székesfehérvár legnevesebb utánpótlás szakembere volt, aki már 30 éve nincs közöttünk, de a mai napig a város egyik legendás alakja. Nos, az ő hívó szavára kerültem a Videotonhoz 1973-ban, azóta állok a klub alkalmazásában. Mindig úgy dolgoztam, hogy ne okozzak csalódást, a gyerekeknek pedig örömet szerezzek" - árulta el honlapunknak Kiss Imre bácsi, akinek ezúton is még egyszer nagyon boldog születésnapot kívánunk!
Természetesen Imre bácsi szombaton ott lesz a Vidi - Dunaújváros mérkőzésen, ahol köszönteni fogják őt 70. születésnapja alkalmából.