hu en
2014. Július 25. 16:28  -  Wéninger Ákos   -   Nemzeti Sport   -   Fotó: vidi.hu
RÓLUNK ÍRTÁK
Juhász Roland segített a hátrányos helyzetű gyerekek focicsapatán, amely így elutazhatott a varsói vb-re

Harmadszor rendezik meg Varsóban a hátrányos helyzetű (főleg gyermekotthonban élő) gyerekek kispályás futball-világbajnokságát. Idén 32 országból, több kontinensről érkeznek csapatok.

Az alábbiakban a Nemzeti Sport cikkét változtatások nélkül közöljük.

A mieink is útnak indulnak. „Nem lett volna pénzünk elutazni, ha nincs Juhász Roland – mondta Bozsoki Róbert, a Hűvösvölgyi Gyermekotthon igazgatója, a magyar csapat menedzsere. – A szállást, étkezést odakint a szervezők állják, de nekünk az oda- és visszaút is gondot jelentett volna. Egy kollégánk ismeri Rolandot, aki amint megtudta, milyen helyzetben vagyunk, több százezer forinttal segített bennünket, így pénteken útnak indulunk. Fantasztikus tett ez a válogatott futballistától, el nem lehet mondani, mennyire hálás neki kis csapatunk.” A 80-szoros válogatott védő elmondta, amint értesült a csapat problémájáról, egy pillanatig sem habozott. „Örülök, ha hozzájárulhatok, hogy a nehéz körülmények között élő gyerekek életre szóló élménnyel gazdagodjanak – mondta a Videoton labdarúgója. – Korábban is úgy gondoltam, aki megteheti, segítsen olyanoknak, akiknek ez nagyon sokat jelent. Számomra mindig büszkeség a válogatottban játszani, és ha ezért bármikor pénzt adtak, azt jótékony célokra ajánlottam fel.

Nem ez az első eset, hogy a futballista adakozik – ám eddig erről keveset lehetett hallani. „Nem a magam reklámozása céljából adok, hanem szívből – mondta Juhász Roland. – Tudom, hogy másnak mennyit jelent az a pénz, amelyet adni tudok, már csak ezért is meg kell tennem. Évek óta segítem a Madarász utcai gyerekkórházat, adakoztam az iszapkárosultaknak. Amikor édesapám meghalt, akkor hallottam, hogy a mentőben nem volt defibrillátor, bár őt sajnos azzal sem lehetett volna megmenteni, de természetesen segítettem, hogy legközelebb legyen. Később elmondták, életet mentettek vele…

Kerek összeg: Juhász Roland már tízmillió forintot ajánlott fel jótékony célokra karrierje során. Bizony, egy magyar futballista is lehet példakép.
 

CÍMKÉK
jótékonyság Nemzeti Sport Juhász Roland
Hírek
Juhász Roland: "A BATE Boriszovhoz fűződik az egyik legrosszabb futballélményem" 2015. Július 17.

Válogatott védőnk a BL-sorsolást követően nyilatkozott honlapunknak a két lehetséges ellenfélről.

Juhász Roland: "Nem lepett meg, hogy a walesi csapat jutott tovább" INTERJÚ @ 2015. Július 07.

Válogatott védőnk öt éve már játszott BL-selejtezőt a The New Saints ellen még az Anderlecht játékosaként.

Bernard Casoni: "Fontos kupát nyerhetünk egy jó ellenfél ellen, ez pedig nagy lendületet adhat nekünk" SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ @ 2015. Július 04.

A szombat délelőtti hivatalos sajtótájékoztatón a két csapat vezetőedzője mellett Juhász Roland és Gyömbér Gábor képviselték a két csapatot.

Casoni, Burcsa, Juhász - íme az első vélemények a BL-sorsolásról 2015. Június 22.

Klubigazgatónk - aki ott volt Nyonban a BL-sorsoláson -, vezetőedzőnk, és válogatott védőnk is elmondta véleményét honlapunknak közvetlenül a sorsolást követően.
 

Juhász Roland: "Nagyszerű hangulatban készül a válogatott" INTERJÚ @ 2015. Június 03.

Védőnk - aki az NS osztályzatai alapján az előző idény legjobb játékosa lett - még kisebb sérüléssel bajlódik, ezért a pénteki szereplése bizonytalan, de a finnek ellen már ott szeretne lenni a pályán.

Juhász Roland:"Ha megfelelően erősítünk, és ugyanúgy tesszük majd a dolgunkat, mint a mostani sorozatban, akkor akár megvédhetjük a címünket." RÓLUNK ÍRTÁK @ 2015. Május 29.

Juhász Roland szerint a létszámcsökkentés jót tehet az NB I-nek - a Vidi szombaton visszavágna a Fradinak. Válogatott védőnkkel a telesport.hu készített interjút!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek