hu en
2014. Május 02. 11:08  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
ELLENFÉL-LES
A Vidi ellen szeretné megszakítani rossz sorozatát a Honvéd

Marco Rossi vezetőedző a héten lemondott, helyére ideiglenesen a Honvéd II eddigi vezetőedzője, Simon Miklós került.

Nem kezdte jól a szezont a Honvéd, hiszen az első két bajnokiját elveszítette, és csak a negyedik fordulóban sikerült az első győzelmüket megszerezniük az újonc Puskás Akadémia FC ellen. Furcsán alakultak a későbbiekben is a piros-feketék eredményei, hiszen hazai pályán például simán kikaptak a kiesés ellen küzdő Mezőkövesdtől 2-0-ra, ugyanakkor legyőzték mindhárom csapatot, mely most nagy harcot vív a bronzérem megszerzéséért (Honvéd - Haladás 2-1, FTC-Honvéd 1-2, Vidi-Honvéd 1-2). Érdekesség, ha tavasszal is folytatódik az őszi sorminta, azaz ugyanazt az eredményt éri el az említett három csapat ellen, mint az előző félévben, akkor szombaton 2-0-ás Vidi-siker várható a fővárosban, ugyanis tavasszal a Haladás és az FTC is 2-0-ra győzte le a piros-feketéket.

Ebben a szezonban hazai pályán öt győzelem és öt vereség mellett három döntetlenje van a Honvéd együttesének, és 17 gólt lőttek, valamint ugyanennyit kaptak a Bozsik Stadionban. A statisztikák szerint a második félidőben sokkal veszélyesebben futballozik szombati ellenfelünk, ugyanis míg a meccsek első 45 percében csak 11 gólt szereztek, addig a második félidőben összesen 22 alkalommal voltak eredményesek. A 46-60' és a 75-90' perc között lőtték a legtöbb gólt (9-9).

A legeredményesebb Honvéd-játékos a hét gólos Daud Ayub.

CÍMKÉK
2013-2014 OTP Bank Liga NB I Budapest Honvéd FC - Videoton FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek