Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidivel 2006-ban MK-t nyerő szakember január óta vezeti a zöld-fehéreket, első tavaszi bajnokijukon kikaptak a Puskás Akadémiától.

Az MVM-Paks egy héttel ezelőtt, az első 2014-es bajnokiját 1-0-ra elveszítette a Sóstói Stadionban a Puskás FC ellen. Azon a mérkőzésen ráadásul piros lapot kapott Bori Gábor, így ő biztosan nem lép ellenünk pályára. A télen nem volt nagy játékosmozgás Pakson. Lázok, aki ősszel az ETO-ban szerepelt kölcsönben, visszatért, valamint Pápáról leigazolták Tóth Bencét. Négy játékos pedig távozott a téli szünetben Paksról: Heffler Norbert, Hullám Attila, Csorba Szabolcs és Tóth Dániel. A kispadon Horváth Ferencet az a Csertői Aurél váltotta, akivel 2006-ban a Vidi története során először megnyerte a Magyar Kupát.
A csapat legeredményesebb játékosa a góllövőlistát is vezető Simon Attila, aki 18 meccsen 13-szor talált be a bajnokságban. A zöld-fehérek mindössze négyszer győztek ebben a szezonban (utoljára szeptemberben a Kaposvár ellen), 17 ponttal a tizennegyedik helyen állnak.
Egy pontot szereztünk a Paks otthonában
TUDÓSÍTÁS @ 2014. Március 09.
Haraszti révén vezettünk, de a hazaiak fordítottak, a végeredményt Nikolics állította be. A meccsen három tizenegyes gyanús eset is volt.
José Gomes: "Győzelmet érdemeltünk volna a Paks ellen"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2014. Március 09.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Csertői: "Eredményesek lehetünk a Videoton FC ellen"
ELLEN-ÉRV @ 2014. Március 09.
A sikert a szervezett védekezésből vezetett támadások jelenthetik a paksi tréner szerint.
Szolnoki: "Bízom a csapatban és a győzelmünkben"
INTERJÚ @ 2014. Március 07.
Fiatal védőnk szerint egy nagyon masszívan védekező együttes a Paks, amely a biztos védekezésre épített kontrákkal operál leginkább.
Szurkoljon vasárnap a helyszínen a Vidinek!
SZURKOLÓI INFÓ @ 2014. Március 05.
Szerdától online is megvásárolhatják a belépőket a Paks - Vidi bajnokira.
Fábián vezeti a Paks elleni meccsünket
SPORI @ 2014. Március 05.
A rutinos játékvezető először dirigál nekünk bajnoki mérkőzést ebben a szezonban.



















