Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal támadónkat arról kérdeztük, milyen mérkőzésre számít a Kaposvár otthonában.

"Nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült a hétvégén elhoznunk Pécsről a 3 bajnoki pontot. Pedig a többi mérkőzés eredménye nekünk kedvezett, emiatt még fájóbb a szombati döntetlenünk. Azonban most már csak előre tekintünk. Kedden a válogatottjaink nélkül is győznünk kell Kaposváron a Ligakupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. A hétvégén pedig javítanunk kell Pakson, és onnan is győztesen kell hazatérnünk" - nyilatkozta honlapunknak Haraszti Zsolt.
Álvarez ismét teljes értékű munkát végez a csapattal
HOGY VAN? @ 2014. Július 14.
Rajta kívül a héten ismét munkába állhat Haraszti Zsolt és Nagy Zsolt is, akik kisebb sérülés miatt hagytak ki néhány napot a felkészülésből.
Haraszti: "Nehéz mérkőzésre számítok a Honvéd ellen"
INTERJÚ @ 2014. Május 02.
Fiatal középpályásunk azt is elárulta nekünk, hogy mi lehet a siker záloga a Honvéd ellen.
José Gomes: "Az eredménnyel nem, de a fiatalok teljesítményével elégedett vagyok"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2014. Március 04.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A legjobb nyolc közé jutottunk a Ligakupában
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - VIDEOTON FC 1-1 (0-0) @ 2014. Március 04.
Kiegyenlített játék, egy-egy gól mindkét oldalon és magabiztos továbbjutás a Ligakupában.
Nézze élőben a mai meccset a vidi.hu-n!
STREAM @ 2014. Március 04.
A múlt heti Ligakupa-meccs után a visszavágót is követheti honlapunkon.
Kedden délután Kaposváron játszunk Ligakupa-meccset
BEHARANGOZÓ @ 2014. Március 03.
Csapatunk az első mérkőzést magabiztosan, 3-0-ra nyerte meg a Sóstói Stadionban.



















