Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A továbbjutásról ezúttal is két mérkőzés dönt.
Lejátszották a Ligakupa nyolcaddöntő visszavágóit. A mieink magabiztosan 4-1-es összesítéssel jutottak a legjobb nyolc közé, ahol a Pécs-Paks párharc győztesével találkozunk. A Pécs egy héttel ezelőtt hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott Csertői Aurél gárdájával. A visszavágón a baranyai alakulat 3-1-re nyert, így összesítésben 4-2-vel jutottak a negyeddöntőbe. Érdekesség, hogy a Vidi játékosa, Milan Perics - aki tavasszal kölcsönben szerepel Pécsen - 8 perc alatt lőtt klasszikus mesterhármast, így oroszlánrészt vállalt a továbbjutásban.
A Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzését 2014. március 18-án (kedd), míg a visszavágót április 1-jén (kedd) rendezik meg. Továbbjutás esetén a DVSC-Vasas párharc győztese vár ránk a döntőbe jutásért.
A sorsolás szerint a negyeddöntő első mérkőzését idegenben játsszuk, a visszavágóra pedig Székesfehérváron kerül sor.
A LIGAKUPA NEGYEDDÖNTŐINEK PÁROSÍTÁSAI: Ferencváros – Lombard Pápa |
||
A vendégek szereztek vezetést az első félidő végén, a második játékrészben sok helyzetet alakítottunk ki, Feczesin egyenlített, Álvarez pedig a győztes gólt is belőtte büntetőből.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A Fehérvár Televízióban negyedszer kerül képernyőre a csapatunkkal foglalkozó magazinműsor.
A nyári kezelések hatása is megmutatkozott az elmúlt hónapokban, a pálya sikeresen "átvészelte" a telet.
Vezetőedzőnket a Magyar Kupa-negyeddöntő első felvonása előtt kérdeztük.
A Vidi kapitánya szerint jó lenne megnyugtató előnyt szerezni a visszavágó előtt.