Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Vidi a sorozat legeredményesebb csapata, 2007 óta négyszer voltunk döntősök, háromszor kupagyőztesek.

Szerdán a Kaposvár elleni nyolcaddöntő első felvonásával folytatódik számunkra a Ligakupa 2013-2014-es kiírása, ez a mérkőzés lesz egyben a 2014-es naptári év első tétmérkőzése is. A Vidi a 81. találkozóját játssza majd a 2007 óta létező Ligakupában és 45. győzelmére készül (az eddigi arány: 44 győzelem, 21 döntetlen, 15 vereség).
Az eddigi hat sorozatban háromszor végeztünk az élen, 2008-ban, 2009-ben és 2012-ben, tavaly pedig a döntőig meneteltünk, de ott a Ferencvárost nem tudtuk legyőzni. Ezzel együtt is klubunk a legsikeresebb magyar együttes ebben a kupában, az FTC mellett a Paks és a DVSC tudott még az élen végezni egyszer-egyszer.
Idén a Ligakupa E-csoportjába kaptunk besorolást, és 3 gyózelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel (15-9-es gólaránnyal), a Paks mögött a második helyen jutottunk tovább a legjobb 16 közé, ahol rajtunk kívül 12 NB I-es és 3 NB II-es csapat várta még a folytatást.
Február 22-én szombaton 4 mérkőzést már lejátszottak a nyolcaddöntők első köréből, három döntetlen mellett (Haladás - FTC 0-0, SZTK - Szolnok 0-0, PMFC - Paks 1-1) egy kiütéses vendégsiker született, a Pápa 5-1-re győzött Kecskeméten.
Csapatunk szerda délután gyarapíthatja tehát győzelmei számát a Ligakupában, és egyben nagy lépést tehet az újabb kupagyőzelem felé vezető úton!

Támadónk kiemelte, végig a mi akartunk érvényesült a Ligakupa nyolcaddöntő első felvonásán.

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Zé Luis szerezte tétmérkőzésen az első idei gólunkat, rajta kívül Nildo és Lupeta is eredményes volt.

A klub hivatalos honlapjának történetében először, szurkolóink élőben nézhetik a csapat mérkőzését a vidi.hu-n!

A még szabad helyekre március 31-ig lehet szezonbérletet váltani.

Vezetőedzőnk szerint a tervezett feladatokat maradéktalanul végrehajtotta a csapat, jöhet a tavaszi szezon!