
Ács Ádám két és fél éves szerződést írt alá klubunkkal.
Ács Ádám 1995. január 10-én, Gyöngyösön született. Az FC Hatvanban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 13 éves korában került az MTK-hoz, a Sándor Károly Akadémiára. Legutóbb az MTK U19-es együttesében szerepelt, valamint rendszeresen tagja a korosztályos válogatottnak is. A kiváló képességekkel rendelkező irányító már több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett a Vidi II-ben, és játékával nem csak Vítor Campelost, de az első csapat vezetőedzőjét, José Gomest is meggyőzte.
Egyelőre Ádám a második csapatunkkal készül, de a két és fél éves szerződés azt jelzi, hogy klubunk hosszú távon számol a tehetséges játékossal, aki elárulta, legfőbb célja, hogy minél hamarabb beverekedje magát az első csapat keretébe.
Bizonyítási lehetősége legközelebb szombaton délelőtt 11 órakor lesz, ekkor fogadja ugyanis felkészülési mérkőzésen a Vidi II a Sóstói Stadionban az NB I ajtaján kopogtató Dunaújvárost.