fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. November 28. Monday, 18:20 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Zárásként ötös győzelmi széria

Zsinórban ötödik bajnokiját nyerte meg a Videoton FC U14, mely egy gyöngyösi győzelemmel zárta az őszt.

Gyöngyös AK U15 - Videoton FC U14 1-2 (1-0)
A Videoton FC U14 remek hajrát mutatott be az U15 II. Osztályban, Müller Csaba tanítványai a 10. forduló óta őrizték veretlenségüket. A Gyöngyös elleni szezonzárón természetesen a hibátlan széria folytatása volt a cél, ennek ellenére a vezetést a hazai gárda szerezte meg már az 5. percben egy büntetőt értékesítve. A folytatásban csapatunk uralta a pályát, a hazaiak gyors kontráikban bízva futballoztak. Az első félidőben még nem tudta gólra váltani együttesünk a mezőnyfölényt, fordulás után azonban négy perc alatt kétszeri is betalált a Vidi U14. Az 56. percben egy belőtt labdát az alig két perce pályán lévő Szabó Renátó lőtt a hálóba, majd 4 minutummal később Szabó Bence távoli, egy védőn megpattanó lövése vágódott a hazai kapuba. A vége így 2-1 lett csapatunk javára, a Videoton FC U14 utolsó öt bajnokiját megnyerve a 7. helyen tölti a téli szünetet.

Müller Csaba, a Videoton FC U14 edzője: A második félidőben kezdtünk úgy futballozni, ahogy valójában tudunk, a cseréink ma nagyot lendítettek a csapat játékán. Az igazság az, hogy 0-1-nél a Gyöngyösnek is voltak helyzetei, így értékes ez a győzelem.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Gyöngyös AK U13 - Videoton FC U12 3-0 (1-0)
A késő őszi betegséghullám a Videoton FC U12-t is elérte a 15. forduló előtt, fiatal csapatunk mindössze három cserejátékossal a kispadon kezdte a találkozót. A mérkőzés érdekesen alakult, a Vidi U12 egyenrangú partnere volt a gyöngyösiek idősebb együttesének, ám a helyzetkihasználás ezúttal a hazaiak javára döntötte el a találkozót. Ifjú gárdánk szépen alakította ki lehetőségeit, ám azokat nem tudta kihasználni, a végén így a vendéglátók ünnepelhettek 3-0 arányú győzelmet. A Videoton FC U12 így a 6. pozícióban várhatja a tavaszt az U13 II. Osztályban.

Tóth József, a Videoton FC U12 edzője: Jól teljesítettünk, viszontláthattuk az edzéseken gyakorolt elemeket, azonban hátul hibákra kényszerítettek minket, és ezeket ki is használták a hazaiak. Hatodik lett a csapat, ami ebben a mezőnyben nagyon szép teljesítmény.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Five academy players named in League cup squad
2011. October 05.
Three youngsters sign professional terms with Videoton
2011. August 01.
Szolnoki makes his first division debut
2011. July 25.
Eight youth players make the step up
2011. July 23.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek