fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. November 22. Monday, 05:01 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
A Sopron kiütésével mégsem lett dobogós az U13

Féltucatnyi gólt vágott a Vidi U13 a Sopron kapujába, ifjú csapatunk azonban mégsem zárt az ősz dobogóján.

Az U13 Kiemelt Bajnokság 15. fordulójának szombati mérkőzései a Videoton FC U13 számára kedvezően alakultak, a Vajda Gusztáv-Poór András edzőpáros által irányított csapat úgy fogadhatta a Sopront, hogy egy győzelemmel biztosan bronzérmesként zárja az őszi idényt. Csapatunk nagy lendülettel kezdett, szerencsére a Sopron - dicséretes módon - nem állt vissza, a vendégek is igyekeztek játszani a focit. Ez azonban a jobb erőkből álló Vidinek sikerült, fiataljaink már az első félidőben dűlőre vitték a dolgot. Szebbnél-szebb támadások végén a 12. percben Kováts Zoltán, a 28. minutumban Kovács Sándor talált be, majd a félidő hajrájában 2 perc leforgása alatt Pápai Kristóf, és a meccsen másodszor eredményes Kováts növelte a különbséget. A hazai kispad a második félidőben minden cserének lehetőséget adott, a frissen beszállók pedig éltek a bizalommal: Bögyös Bence és Szántó Balázs a hajrában alakította ki a 6-0-s Videoton győzelmet. Fiatal együttesünk így végül pontszámban beérte, több sikerével pedig meg is előzte az Illés Akadémia-Airnegy FC duót, ám mégsem lett harmadik a gárda. Ennek oka, hogy információink szerint a szövetség adatbázisa rosszul rögzítette a Kozármisleny egyik eredményét, a csapat neve mellé a javítás után újabb pontok kerültek, foiataljaink így - jelen állás szerint - a negyedik pozícióban zártak.

Poór András, a Videoton FC U13 edzője: Ez a mérkőzés méltó befejezése volt az ősznek, melynek elején és végén nagyszerűen játszott a csapat, a köztes szakaszban akadt egy kisebb hullámvölgyünk. Vajda Gusztáv edzőkollégámmal közösen gratulálunk a fiúknak!

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Players train together with the youth side
2010. November 19.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek