FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2014. Január 27. Hétfő, 14:31 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Bemutatjuk az Oțelul Galați csapatát

Az idén 50 éves, egyszeres román bajnok együttes elleni felkészülési mérkőzés 16.30-kor kezdődik kedden.

A Románia dél-keleti részén fekvő, közel 300 ezres Galați város futballcsapata a bajnokság 14. helyén áll, mindössze jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy nem az osztályozót jelentő 15. pozíciót foglalja el. Legutóbbi öt bajnokijukból egyet nyertek meg, háromszor kikaptak.

Az Oțelul Galațit 1964-ben alapították, színei a piros, a kék és a fehér. A klub legnagyobb sikere a 2011-ben begyűjtött bajnoki cím és az ugyanabban az évben szerzett Szuperkupa-győzelem. 2004-ben ezüstérmesek lettek a Román Kupában. 2011-ben a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepeltek, a Benfica, a Basel és a Manchester United mellett azonban nem sok babér termett számukra, pont nélkül, az utolsó helyen végeztek.

A tavalyi szezonban a 11. helyen fejezték be a román bajnokságot, az idén pedig 10 forduló elteltével csak 1 pont választotta el őket a kiesőhelytől. A kiábrándító szereplést edzőváltás követte, november 6-án a német Ewald Lienen érkezett a kispadra, azóta vele próbál feljebb lépni a Galați. A transfermarkt.de számításai szerint a csapat összértéke 7,7 millió euró, legértékesebb játékosuk a kapus, a 900 ezer euróra taksált Mauro Goicoechea.

Az előzetesen meghirdetettnél fél órával később, 16.30-kor kezdődik a Videoton FC - Oțelul Galați felkészülési mérkőzés kedden, melyről természetesen élő közvetítést olvashatnak a vidi.hu-n!

Fotó: otelul-galati.ro
Kapcsolódó cikkek
Nikolics: "Minden gólt meg kell becsülni"
2014. Január 27.
José Gomes: "Nagyon tanulságos mérkőzést játszottunk a Dnyipro ellen"
2014. Január 25.
Scholes naplója - egy focista élete az edzőtáborban
2014. Január 24.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek