fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. June 05. Sunday, 07:12 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
U16: 3 pont nászajándékba!

Csapatunk a REAC 2-1-s legyőzésével kedveskedett a fia, Balázs esküvőjére készülő edzőjének, Tóth Józsefnek!

Videoton FC U16 - REAC U17 2-1 (2-0)
A rákospalotai csapat esélyeként érkezett Fehérvárra, míg a Vidi U16 a tabella közepén állt a forduló előtt, addig a REAC a dobogós helyek megszerzéséért hajrázhat a bajnokságban. Ennek ellenére csapatunknak sikerült meglepnie vendégét, a Vidi remek támadásokkal jelentkezett az első félidőben, melyekből sikerült is megnyugtató előnyt kovácsolni. A 23. percben egy bal oldali akció végén a berobbanó Klémán kapott labdát, majd azonnal továbbította is a játékszert a hosszú alsó sarokba. A vendégek bizonytalannak tűnő belső védőit jól játszotta át a Vidi, mely a 40. percben növelte előnyét, ekkor Cseszneki jutott el az alapvonalig, majd zseniális megoldást választva, a beadásra számító védőt és kapust becsapva kilőtte a rövid sarkot. A második játékrészben a gyors szélsőire alapozó REAC ugyan szépíteni tudott, ám ennél tovább nem juthattak a látogatók, fiataljaink ugyanis remekül zárták le a területet az ellenfél támadói előtt, ráadásul kapusunk, Papp Máté is kiváló védésekkel jelentkezett. A végén a Videoton U16 örülhetett, ám a 2-1-s sikert nem ünnepelhette hosszan a csapattal Tóth József edző, akinek kora délután fontos elfoglaltsága akadt. Klubunk egykori játékosa, az U16 edzőjének fia, Tóth Balázs és kedvese ezen a napon mondta ki a boldogító igent a Hiemer Házban, csapatunk edzője már egy szép ajándékkal, a REAC legyőzésével gazdagabban fogadhatta a gratulációkat.

Tóth József, a Videoton FC U16 edzője: Nagyon boldog vagyok, erre minden okom meg is lehet ezen a napon! Ami a meccset illeti, nagyot küzdött a csapatom, megérdemelten nyertünk, mert a bajnokság hajrájára összeállt az a játék, melyet előzetesen terveztünk. Balázs is itt volt a meccsen, ő is gratulált a fiúknak, fiatal együttesem pedig szép győzelemmel kedveskedett nekünk!

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg, míg a mérkőzés legjobb pillanataiból készült galériát itt láthatják.

Klubunk ezúton kíván sok boldogságot az ifjú párnak, a boldog örömapának és a család valamennyi tagjának!

Videoton FC U18 - REAC U19 0-2 (1-0)
Nem kezdett jól U18-s együttesünk a REAC ellen, a tabella második helyén álló sárga-kékek fölényben játszhattak az első 45 percben. Ezt ki is használta a vendég, mely előbb egy szöglet után, majd egy magpattanó lövéssel vette be csapatunk kapuját. Fordulás után Disztl László edzőnek sikerült felpörgetnie a Vidi U18 játékát ekkor már jó ritmusban, pontos összjátékkal gördültek a hazai támadások, ám a REAC jó formában védő kapusa útját állta a piros-kék rohamoknak. Jó első félidei játékának köszönhetően így a REAC tudott nyerni, a vége 2-0 lett a fővárosi gárda javára.

Disztl László, a Videoton FC U18 edzője: Sajnos túl nagy előnyt adtunk a REAC-nak, végig úgy kellett volna futballoznunk, ahogyan azt a második félidőben tettük. Főleg a lendületünkkel akadtak gondok az első 45 percben, nem volt ritmusa a játékunknak, ezt pedig ki tudta használni vendégünk.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg, míg a mérkőzés legjobb pillanataiból készült galériát itt láthatják.

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Videoton youngsters to face Real Madrid
2011. February 02.
The youth sides will return back on Monday
2011. January 09.
New faces and talented youngsters in the first team squad
2011. January 06.
Players train together with the youth side
2010. November 19.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek