Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az FTC megbízott vezetőedzője azt szeretné, ha csapata kárpótolná a szurkolókat az elmúlt hetek sikertelenségéért.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/15082_T6oQB0fbXr.jpg)
"Nagy csalódás volt számunkra a szerdai kupakiesés. Rengeteg energiát fektettünk abba a mérkőzésbe, és voltak pillanatok, amikor a magunk javára fordíthattuk volna a találkozót. Ez sajnos nem sikerült, de ezen már nem szabad keseregni, teljes erővel a bajnokságra kell koncentrálnunk. Nem csak mi, a Videoton sincs jó passzban, hiszen a bajnokságban pontokat hullajtott, és kiesett a Magyar Kupából. Nagyon motivált, talán egy kicsit feszült csapat ellen kell majd játszanunk. Mindkét együttes számára óriási a tét: a fehérváriak tapadni akarnak a Debrecenre, míg a mieinknek azért kell hajtaniuk, hogy minél közelebb maradjanak a dobogóhoz. Az elmúlt időszakban jól szerepeltünk a Vidi otthonában, ezt a sorozatot szeretnénk folytatni, annak ellenére is, hogy ellenfelünknek remek játékosai vannak. Köszönjük a szurkolóknak, hogy az Újpest ellen mögöttünk álltak és buzdítottak minket. Reméljük, így lesz ez Fehérváron is, ahol kárpótolni akarjuk drukkereinket az elmúlt hetek sikertelenségéért" - nyilatkozta az FTC hivatalos honlapján Máté Csaba.
![](_files/news/small/15085_x2WJ4CQyke.jpg)
1-1-s félidő után a második játékrész első felében két gyors gólt szereztek a vendégek, és hiába támadtunk, csak a szépítés sikerült.
![](_files/news/small/15084_CuBYzjhFtR.jpg)
Így értékelte a két edző a látottakat a lefújás után.
![](_files/news/small/15083_2S8KIsHZBT.jpg)
Legalábbis a mérkőzés ideje alatt. Előtte előfordulhat kisebb eső.
![](_files/news/small/15078_xYL0q6Nlf4.jpg)
Vezetőedzőnket a Fradi elleni rangadó előtt kérdeztük arról, milyen meccsre számít.
![](_files/news/small/15080_QuogbEjOTf.jpg)
Juhász Roli azt is elárulta, hogy mindenképp győzelemmel szeretnének búcsúzni a szurkolóktól vasárnap este.
![](_files/news/small/15072_2Wn5ZqtN8L.jpg)
A Mol tribün D szektoránál kialakított Gyereksarok ezúttal Mikulás-napi meglepetésekkel várja az érdeklődőket.