Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk 21 éves játékosa szerda délután Dunaújvárosban debütált a Vidiben.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/14976_PtmFQbKkew.jpg)
Az elmúlt időszakban a Vidi II-ből több fiatal játékos - Tar Zsolt, Hudák Martin, Alex Rajmund, Thiago - is lehetőséget kapott José Gomestől arra, hogy az első csapatban bizonyítson. Legutóbb Orbán Gáspár lépett pályára a Vidiben a Dunaújváros elleni mérkőzésen.
"Úgy érzem, sikerült jól felkészülnöm a Ligakupa-meccsre. Miután megtudtam, hogy szerepelek a keretben, természetesen végig úgy készültem, hogy akár be is mutatkozhatok a nagy Vidiben. Végül, hála Istennek, így is történt, és ez felemelő érzés volt. A 80. percben léptem pályára. Ekkor már 3-0-ra vezettünk, és az ellenfél 10 emberrel játszott. Miután eldőlt a meccs, az iram már nem volt nagyobb, mint amihez korábban hozzászoktam, akár az NB II-ben, akár idén az NB III-as bajnokságban. Az elmúlt időszakban a Honvéd II, a Soroksár és a Szekszárd ellen is nagy iramú bajnokit játszottunk az NB III-ban, és ezeket követően a Ligakupa-meccs irama nem volt annyira szokatlan számomra. A keret minden tagja nagyon sokat segített a beilleszkedésben, és úgy érzem, tisztességgel el tudtam végezni a feladatot, amit rám bíztak. A meccset követő napon is együtt készülhettem az első csapat keretével, ami szintén nagyszerű volt"- nyilatkozta honlapunknak Orbán Gáspár.
![](_files/news/small/14965_k1GMatPUoj.jpg)
„Lupeta Cristiano Ronaldót imitálta Alex Marques előtt tisztelegve" – olvasható az A Bola nevű portugál napilap internetes kiadásának főcímében.
![](_files/news/small/14961_tmaiJqKF1O.jpg)
Első mesterhármasát érte el profiként a dunaújvárosi Ligakupa-meccsen támadónk.
![](_files/news/small/14960_P5nwiVlSIk.jpg)
Remekül helytálltak a fiatalok a dunaújvárosi mérkőzésen, Lupeta mesterhármast jegyzett, Oliveira két gólpasszt osztott ki.
![](_files/news/small/14958_swt8prayYW.jpg)
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/14954_ry2axZSNCV.jpg)
Vezetőedzőnket az utolsó Ligakupa csoportmeccs előtt kérdeztük.
![](_files/news/small/14950_WabN4wI9Zs.jpg)
A Ligakupa-sorozat csoportkörének utolsó meccsén a másodosztály második helyezettje vár ránk.