Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/14958_swt8prayYW.jpg)
José Gomes: Nagyon jól szálltak be a meccsbe a fiatalok, tudták hozni azt a játékminőséget, amit az első csapat tagjai. Ez azt mutatja, hogy remek szakmai munka folyik NB III-as csapatunknál, ahol ők nap mint nap készülnek. Abból a szempontból segítette a mai mérkőzés a Diósgyőr elleni bajnokira való felkészülést, hogy azokat a játékosokat is meg tudtuk nézni éles helyzetben, akik sérülés után tértek vissza. Persze nélkülöznünk is kellett jó néhány játékost, de összességében inkább segített a mai találkozó a jövőre nézve. Azt természetesen nem lehet kijelenteni, hogy tökéletesen játszottunk, van miben javulnunk, de annak például kifejezetten örülök, hogy nem kaptunk gólt, ez a védelmet dicséri. Egy edző mindig jobbat és jobbat szeretne látni a csapatától, ám teljes egészében nézve a mai összecsapást, elégedett vagyok a csapat teljesítményével.
Dobos Barna: Nagyon sűrű a programunk, Békéscsabára látogatunk a hétvégén, majd a Vasashoz a jövő héten, a kettő között pedig a Debrecennel játszunk Magyar Kupa-meccset, így ma inkább azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik kevesebbet játszottak eddig. Az első félidőben és a második játékrész elején egyenrangú partnerei voltunk a Videoton FC-nek. Később a vendégek jól használták ki a helyzeteiket, plusz jött a kiállítás is, így teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset.
![](_files/news/small/14976_PtmFQbKkew.jpg)
Csapatunk 21 éves játékosa szerda délután Dunaújvárosban debütált a Vidiben.
![](_files/news/small/14965_k1GMatPUoj.jpg)
„Lupeta Cristiano Ronaldót imitálta Alex Marques előtt tisztelegve" – olvasható az A Bola nevű portugál napilap internetes kiadásának főcímében.
![](_files/news/small/14961_tmaiJqKF1O.jpg)
Első mesterhármasát érte el profiként a dunaújvárosi Ligakupa-meccsen támadónk.
![](_files/news/small/14960_P5nwiVlSIk.jpg)
Remekül helytálltak a fiatalok a dunaújvárosi mérkőzésen, Lupeta mesterhármast jegyzett, Oliveira két gólpasszt osztott ki.
![](_files/news/small/14954_ry2axZSNCV.jpg)
Vezetőedzőnket az utolsó Ligakupa csoportmeccs előtt kérdeztük.
![](_files/news/small/14950_WabN4wI9Zs.jpg)
A Ligakupa-sorozat csoportkörének utolsó meccsén a másodosztály második helyezettje vár ránk.