Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnket a délutáni Ligakupa-találkozóról kérdeztük.

"Két találkozó van már csak hátra a Ligakupa csoportmeccseiből, ezért is nagyon fontos lesz a mai összecsapás. A célunk természetesen a három pont megszerzése, és egyben egyfajta felkészülés a még előttünk álló feladatokra. Ezért olyan játékosok is szerepet kaphatnak, akik az előző mérkőzéseken nem, vagy csak kevesebbet játszottak. A Paks erős ellenfél, még akkor is, ha az elmúlt időszakban a bajnokságban elért eredményeik azt mutatják, nincsenek túl jó passzban. Tudjuk, hogy azokon a meccseken is sok gólhelyzetet alakítottak ki, amelyeket végül nem sikerült megnyerniük, és ne felejtsük el, náluk játszik az NB I góllövőlistáját Nikoliccsal holtversenyben vezető Simon Attila is, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk. Jó mérkőzést várok - mondta a vidi.hu-nak José Gomes.
José Gomes: "Teher alatt nő a pálma"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. November 13.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Elvitte a három pontot a Paks Sóstóról a Ligakupa-meccsen
TUDÓSÍTÁS @ 2013. November 13.
Jó helyzetkihasználásának köszönhetően győzött Horváth Ferenc csapata, nekünk semmi sem sikerült a mérkőzésen. Juhász és Oliveira viszont hosszú idő után visszatértek.
Horváth Ferenc: "Minél előbb szeretnénk begyűjteni a továbbjutáshoz szükséges pontokat"
EDZŐI @ 2013. November 13.
A Paks vezetőedzője olyan játékosoknak is szerepet szán, akik eddig csak kevésszer mutathatták meg magukat tétmérkőzésen.
A szezonban másodszor látjuk vendégül a Paks együttesét
ELLENFÉL-LES @ 2013. November 12.
A bajnokságban hullámvölgybe került Horváth Ferenc csapata, a Ligakupában viszont jól szerepelnek.
Radványi Ádám vezeti a Paks elleni mérkőzést
SPORI @ 2013. November 11.
A mezőkövesdi spori utoljára tavaly júliusban dirigált mérkőzést a Vidinek.
Minden, amit az MVM-Paks elleni meccsről tudni kell
SZURKOLÓI @ 2013. November 11.
17 órakor kezdődik a szerdai Ligakupa-találkozó, melyre a belépés ingyenes. Csak a fedett lelátó lesz nyitva 16 órától, szurkolói buszok ezúttal nem közlekednek a városban.



















