hu en
2013. November 03. 10:00  -  Guber Péter   -   Fotó: vidi.hu
Sikerre éhes a Vidi női csapata

A női együttes vezetőedzőjével, Horváth Gáborral és csapatkapitányával, Trampler Tímeával beszélgettünk a gárda elmúlt hónapjairól és jövőjéről.

Az UEFA nagy hangsúlyt fektet a női labdarúgás népszerűsítésére és minél szélesebb körökben való elterjesztésére. Ennek a mozgalomnak lett tagja idén a Videoton FC is, amely a kötelező U-15-ös csapat mellett azonnal felnőtt csapatot is indított.

Elsőként a csapat vezetőedzőjével, Horváth Gáborral beszélgettünk.

Mikor, kikből alakult a gárda? Mit kell tudni a lányokról? 

A nyáron a Videoton FC integrálta a korábbi fehérvári női csapatot, az ARISZ-t (Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület - a szerk.), innen származik a csapat magja, de néhány játékost igazoltunk a megyéből vagy megszűnt csapatoktól is. Körülbelül 20 játékos látogatja rendszeresen az edzéseinket, azaz elmondható, hogy nagyon lelkesek a lányok, ráadásul egy fiatal társaságról van szó, akikben nagyon sok a potenciál, hiszen a zömük 15 és 20 év között van. 

Hol szerepel és milyen eredményekkel büszkélkedhet a csapat? 

Az NB II Nyugati csoportjában indultunk. A szezonkezdet kicsit döcögősre sikeredett, én szeptember közepe óta irányítom a csapatot, azóta sikerült felkúsznunk a tabella 4. helyére. Az utolsó három meccsünkből kettőt megnyertünk, a listavezető ZTE ellen pedig a 72. percig vezettünk, végül aztán vereséget szenvedtünk. Ezzel együtt azt mondom, hogy a három, már jóval összeszokottabb csapat mögött negyediknek lenni remek eredmény, hiszen mind a ZTE, mind a Fradi U-19 és a Győri ETO is jóval többet játszott már együtt nálunk. 

Mik a további célok? 

Amennyiben a támogatottságunk megmarad, akkor természetesen mindenképpen az NB I, hiszen ahogy említettem, fiatal csapatunkban rengeteg a potenciál, nagyon sikeréhesek a lányok!

Megkérdeztük a csapat kapitányát, azaz Trampler Tímeát is az első hónapok tapasztalatairól.

A csapat többsége az Arisztól érkezett a Vidihez. Te is? 

Nem, én a móri női csapattól igazoltam át. Mindig is szerettem volna kipróbálni magam nagypályán, az iskola és a szimpátia miatt pedig logikus döntés volt a Vidi újonnan alakuló csapata. 

Melyik volt az eddigi legkeményebb ellenfél, mi a cél idén? 

Egyértelműen a Fradi U19-es csapata volt a legerősebb ellenfelünk, ott egy komolyabb vereségbe is beleszaladtunk, amit a tavasszal nagyon szeretnénk kijavítani. A bajnokságban idén még csak a tisztes helytállás a cél. 

És jövőre? 

Jövőre már egyértelműen képesek lehetünk arra, hogy feljussunk, sőt ez is a cél! 

A férfi csapat meccseire kijársz? 

Régebben bérletes is voltam, most már kevesebb az időm erre, de ha időm engedi, kint vagyok ott is. Mindkét fronton: hajrá Vidi!

CÍMKÉK
Interjú id. Horváth Gábor Trampler Tímea
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek