fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2013. November 02. Saturday, 18:30 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
José Gomes: "Nem vagyok elégedett, nem játszottunk jól"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: Először is gratulálok a Kaposvárnak és Prukner Lászlónak a három ponthoz! Ez egy rossz mérkőzés volt számunkra. Az első félidőben nagyon harciasak voltak a hazaiak, látszódott, hogy meg akarják nyerni a meccset, az egy az egy elleni szituációkat jól oldották meg. A második játékrészben sikerült felpörögnünk, széthúztuk a pályát, jobban játszottunk. Hozzátartozik a meccs krónikájához azonban, hogy a tv-felvételek alapján, az első félidőben Nikolics helyzeténél egyértelműen tizenegyest kellett volna ítélnie a játékvezetőnek, a kaposvári büntetőnél viszont nem, hiszen látható, Szolnoki nem ért hozzá az ellenfél játékosához. Ez nem változtat az eredményen és azon, hogy nem játszottunk jól, de hozzátartozik az eseményekhez. Természetesen összességében nem vagyok elégedett.

Prukner László: Nagyon örülünk a három pontnak, nagyon kiböjtöltük az elmúlt időszakot. Azzal léptünk picit előrébb, hogy nem hagytuk, hogy az egy az egy elleni szituációkat megnyerje a Vidi, mindig volt olyan játékos, aki segített a másiknak. Ennek köszönhetjük, hogy kevés lehetősége volt a Vidinek. A játékosok az egész mérkőzés alatt végig jól küzdöttek.

Photo: vidi.hu
Related news
José Gomes: We respect Kaposvar and know that it will be a tough match
2013. November 02.
Balazs Toth: We have good stamina, so two difficult games within several days will not be a problem
2013. November 02.
Adam Nemeth will referee the OTP match with Kaposvar
2013. October 31.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek