Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az NB II-ben tevékenykedő spori tavaly egy Magyar Kupa és egy Ligakupa-meccset vezetett nekünk - mindkétszer nyertünk idegenben.

Szőts Gergely 1981. december 18-án született, és gazdasági menedzserként dolgozik, amikor épp nem a sípot fújja a futballpályákon.
A játékvezetői vizsga megszerzését követően Budapesten alacsonyabb szintű bajnokságokban vezetve szerezte meg a szükséges tapasztalatokat, majd az NB III-as minősítés alatt lett országos utánpótlásbíró. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára került az országos utánpótláskeretbe, ahol sikeres munkájával jogosultságot szerzett, hogy 2008-tól országos játékvezető lehessen. Ugyanebben az évben megkapta első NB II-es bajnokiját, amely egy Dunaújváros–Baja találkozó volt.
Szőts sporttárs 2012-ben két meccset vezetett nekünk. Az ETO elleni Magyar Kupa visszavágón Perics góljával 1-0-ra nyertünk, míg ősszel Zalaegerszegen Tar és Vachtler góljaival 2-0-ra nyertünk a Ligakupában.
José Gomes: "A hibáink kijavítása még erősebb csapattá formál bennünket"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Október 30.
A két vezetőedző a meccs után értékelte a látottakat.
Zé Luis a 117. percben döntött
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE - VIDEOTON FC 0-1 (0-0) @ 2013. Október 30.
Ilyen egy igazi kupameccs. Jó játék mindkét oldalon, végig kiélezett csata, izgalmak, és győztes gól a 117. percben.
José Gomes: "Mindenkinek a maximumot kell nyújtania"
2013. Október 30.
Vezetőedzőnket a ma esti Békéscsaba elleni Magyar Kupa mérkőzésről kérdeztük.
Komjáti András: "A Vidi ellen a tisztességes helytállás már biztató lenne számunkra"
ELLEN-ÉRV @ 2013. Október 30.
A Békéscsaba vezetőedzője azt is elárulta, hogy csapata nem feltartott kézzel lép ellenünk pályára.
Jegy- és utazási információ a szerdai Magyar Kupa meccsünkre
SZURKOLÓI INFÓ @ 2013. Október 28.
Ezúttal nem indul Székesfehérvárról szurkolói busz, belépőt pedig a mérkőzés napján, a helyszínen lehet vásárolni.
Békéscsaba 1912 Előre - Videoton FC összecsapás a Magyar Kupában
SORSOLÁS @ 2013. Október 03.
A legjobb 16 közé kerülésről egyetlen meccs dönt, amit október 30-án Békéscsabán rendeznek.



















