Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott védőnk már számolja a napokat, amelyek hátravannak a visszatéréséig.
"A napokban Roli rehabilitációjának egy újabb szakaszába léptünk. Az erősítés utáni fázisban a futball-specifikus mozgások gyakorlásán van a fő hangsúly. Szerencsére semmiféle komplikáció nem akadályozza a munkánkat, nagyszerű ütemben halad a rehabilitáció. Tökéletesen működik Roli térde, csak rajta múlik, milyen állapotban fog visszatérni, de ahogy látom, nagyon elszánt és motivált, úgyhogy szinte biztos vagyok benne, hogy kiváló formában lesz, mikor ismét pályára lép majd a Vidiben. Terveink szerint november első napjaiban csatlakozhat majd ismét a csapattársakhoz, és ekkortól végezheti edzéseken ugyanazokat a feladatokat, amiket a többiek" - nyilatkozta honlapunknak Purger Szilárd fizioterapeuta.

"Szerencsére eddig remekül reagált a rehabilitációra a sérült lábam. Semmilyen fájdalmat nem tapasztalok a napi munka során, ez pedig több, mint biztató. Bízom benne, hogy a mostani labdás gyakorlatok sem fognak problémát okozni, aztán jönnek majd a kitámasztások, és ha azzal sem lesz gond, akkor remélhetőleg egy héten belül már csatlakozhatok a csapathoz. A tervem az, hogy idén még pályára léphessek tétmérkőzésen a Vidiben. Bizonyos szempontból szerencsés vagyok, hiszen eddigi pályafutásom során a komolyabb sérülések elkerültek. Körülbelül 8 évvel ezelőtt kellett ilyen hosszú időt sérülés miatt kihagynom, mint most. Nagyon hasonló sérülésem volt, mint amilyet Paraiba szenvedett el a múlt héten. Az akkori lábközépcsont törésem után hónapokig nem játszhattam. De ez a múlt, amivel nem is szívesen foglalkozom. Előre tekintek, és magamban már számolom a napokat, amelyek még hátravannak a visszatérésemig" - árulta el honlapunknak Juhász Roland.
Oliveira és Juhász a forduló válogatottjában
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2014. Október 27.
A csakfoci.hu összeállításába - a Paks elleni siker után - két Vidi-játékos került be.
És egyébként, hogy élsz? – Villámkérdések Juhász Rolandnak
INTERJÚ @ 2014. Október 10.
A vidi.hu új rovatában ezúttal nem a labdarúgással, a meccsekkel kapcsolatban kérdezzük játékosainkat, hanem a mindennapi életükre, szokásaikra vagyunk kíváncsiak, vagyis olyan dolgokra, amelyek a munka vagy a tanulás mellett mindannyiunk életében fontos szerepet játszanak.
Vasárnap este hivatalosan is elbúcsúztatta az Anderlecht Juhász Rolandot
2014. Október 06.
Válogatott védőnk volt az Anderlecht - Genk bajnoki egyik díszvendége Brüsszelben.
Heti program: Ligakupa- és válogatott mérkőzés
HETI BEHARANGOZÓ @ 2014. Október 06.
Kedden az Újpestet fogadjuk, a nemzeti csapat szombaton Románia ellen lép pályára Bukarestben.
Jó ütemben halad Juhász Roli gyógyulása
HOGY VAN? @ 2013. Október 07.
Válogatott védőnk kontrollvizsgálaton járt, melynek az eredménye igazán biztató.
Juhász Roland sikeres műtéten van túl
HOGY VAN? @ 2013. Szeptember 03.
Hétfő délután Dr. Abkarovits Géza megműtötte Juhász Rolit, aki ma már el is hagyhatja a kórházat.



















