fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2011. May 28. Saturday, 06:08 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Hátrányból előnyt kovácsolt az U14

Emberhátrányban, 0-1-ről fordítva nyert az Újpest ellen a Vidi U14, míg a 12 évesek 4-0-ra győzték le a lila-fehéreket.

Videoton FC U14 - Újpest U14 2-1 (0-1)
Izgalmas rangadót hozott a Vidi és az Újpest U14-es gárdájának összecsapása Sóstón. A találkozó első 30 perce fehérvári fölénnyel telt, az U13-as keret három kölcsönjátékosával megerősített Vidi U14 szép helyzeteket alakított ki, ám ekkor még nem jött össze a sikeres befejezés csapatunknak. Az első félidő hajrájában az Újpest is mozgósította magát, és közvetlenül a szünet előtt a vezetést is megszerezte a vendég: Kertai kezezett utolsó emberként, a játékvezető kiállította a Vidi védőjét, majd határozott mozdulattal a büntetőpontra mutatott. Az újpestiek értékesítették is a tizenegyest, így jó helyzetből kezdhették a második félidőt. Toldi Gábor edző azonban egy átszervezéssel megerősítette a hazai középpályát, így emberhátránya ellenére is uralni tudta a derbit fiatal csapatunk. A hosszas erőfeszítések gyümölcse a 69. percben érett be, egy távoli lövés kijött az Újpest kapusáról, a csereként beszálló Zólyomi pedig közelről nem hibázta el a helyzetet. 3 perc elteltével kísértetiesen hasonló szituáció végén ismét Zólyomi volt eredményes, a (dupla) hátrányból előnybe kerülő Vidi U14 pedig magabiztosan őrizte előnyét a lefújásig, a vége 2-1 csapatunk javára!

Toldi Gábor, a Videoton FC U14 edzője: Vártam már ezt a mérkőzést, mert hosszú idő után újra saját korosztályunkkal játszhattunk. Maximálisan betartotta a csapat a taktikai utasításokat, tette mindezt úgy, hogy a kellő vagányság is belefért a játékunkba. Végre a szerencse is mellénk állt, így megérdemelten győztük le az Újpestet. Külön köszönettel tartozom Vajda Gusztáv kollégámnak, sérülések miatt kevesen vagyunk, így nagy szükségünk volt az U13-as játékosok segítségére!

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg, míg a mérkőzés legjobb pillanataiból készült galériát itt láthatják.

Videoton FC U12 - Újpest U12 4-0 (3-0)
Jóval kevesebb izgalmat hozott a 12 esztendősök bajnokija, csapatunk már az első 30 percben eldöntötte a találkozó sorsát. A 12. percben Reicheld Alex a kapust is kicselezve szerezte meg a Vidi vezető találatát, a hazai rohamok ezt követően sem maradtak el, az újpesti védők rendre szabálytalanságok árán tudták megállítani támadóinkat. Két ilyen szituációból büntetőhöz is jutott a Vidi, a 4 percen belül befújt tizenegyeseket Pratsler Benjámin gólra is váltotta (képünkön), 19 perc elteltével így már 3-0 volt az állás. A 28. percben ráadásul megfogyatkozott a lila-fehér gárda, miután kapusukat utolsó emberként, a 16-oson kívül elkövetett szabálytalanság miatt kiállította a játékvezető. A folytatásban is a házigazda akarata érvényesült, csapatunk az 51. percben Major közeli lövésével tette biztossá diadalát, a Videoton FC U12 4-0-ra győzte le az Újpest hasonló korú együttesét.

Domján Norbert, a Videoton FC U12 edzője: Az első félidőben remekül futballoztunk, megérdemelten szereztünk három gólos előnyt. A kiállítás egy kicsit felrázta az Újpestet, így az emberelőny ellenére nehezebb dolgunk volt, de a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, gratulálok a fiúknak a szép sikerhez.

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg, míg a mérkőzés legjobb pillanataiból készült galériát itt láthatják.
 

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Manchester City chief scout talks to vidi.hu
2011. April 20.
Videoton youngsters to face Real Madrid
2011. February 02.
The youth sides will return back on Monday
2011. January 09.
New faces and talented youngsters in the first team squad
2011. January 06.
Players train together with the youth side
2010. November 19.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek