FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2013. Október 19. Szombat, 16:54 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
José Gomes: "A visszatérő Kokó új lendületet adott a csapatnak a második félidőben"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

José Gomes: "Az ellenféltől is függ, hogy sikerül egy-egy mérkőzés. A Puskás FC nagyon jól játszott ma délután. Kiegyenlített volt a mérkőzés. A találkozó előtt is mondtam, hogy jó csapat a PAFC. Bátran játszottak, igaz nem annyira jól, mint az elmúlt időszakban, ez pedig főleg annak köszönhető, hogy nem hagytuk, hogy a saját játékukat játsszák. Az, hogy ilyen jól tartotta magát a PAFC, azt is bizonyítja, hogy nagyon jó szakmai munka zajlik az Akadémián. A Kecskemét ellen is cserék hoztak új lendületet a játékba, ezúttal is így volt. A sérüléséből most visszatérő Kokónak is nagy része volt abban, hogy lendületesebben játszottunk a cseréket követően. Nagyon sokszor jól tartotta meg a labdát, jó megoldásai voltak, fontos szerepe volt abban, hogy a második félidőben jól játszottunk, és végül 3-0-ra nyerni tudtunk. A mai győzelemből rám eső részt a fiamnak ajánlom, aki ma 14 éves." 

Benczés Miklós: "Nehéz 90 percen vagyunk túl. Az első félidőben sikerült eltüntetnünk a két csapat közti különbséget. A csapat szervezettsége megvolt, de a támadójátékunk nem volt hatékony, keveset birtokoltuk a labdát. Ismerjük a Videoton FC játékerejét, tudtuk, hogy egyetlen hiba is megbosszulja magát, sajnos ebből több is volt a második 45 percben. A 60. perc után a hazai csapat magabiztosan fordította a maga javára a mérkőzést."

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
A második félidőben rúgott három góllal nyert a Vidi
2013. Október 19.
Benczés Miklós: "Magyarország legjobb csapata ellen is a győzelem a célunk"
2013. Október 19.
José Gomes: "Szombati ellenfelünk az utóbbi időben jó eredményeket ért el, nem lesz könnyű dolgunk"
2013. Október 19.
Stoplival a pályán! - Eredményhirdetés
2013. Október 18.
Solymosi vezeti a szombati mérkőzést
2013. Október 18.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek