Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A rutinos spori ebben a szezonban még nem vezetett nekünk bajnokit.
A 31 éves játékvezető 2007-ben lett NB II-es kerettag, a következő évben már bekerült az élvonalbeli keretbe, majd 2009. február 21-én, az MTK - Kaposvár találkozón bemutatkozhatott a Soproni Ligában is. Éppen az élvonalbeli premier napján választották másodszor is Heves megyében az év legjobb játékvezetőjévé.
Érdekesség, hogy Farkas Ádám volt az első játékvezető Magyarországon, aki olyan tétmérkőzést vezetett, melyen a két partjelző és a negyedik számú asszisztens mellett két gólbíró is segítette a munkáját. Mindez a DVSC - Vidi Ligakupa negyeddöntő visszavágóján volt idén márciusban.
Fiatal középpályásunk azt is elmondta, ki volt a legkellemetlenebb ellenfél szombaton és, hogy mi a csapat célja az Újpest elleni rangadón.
Támadónk boldog, hogy továbbra is vezetjük a bajnokságot, és, hogy újra a kapuba talált, ráadásul kétszer is.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Nehéz, küzdelmes mérkőzésen Nikolics duplájával győztünk a szezont jól kezdő Lombard otthonában.
A Perutz Stadionban eddig minden csapatnak nehéz dolga volt, függetlenül attól, hogy az eredmények alapján inkább idegenben veszélyes a Lombard ebben a szezonban.
Középpályásunk abban bízik, hogy a Pápa felvállalja ellenünk a bátor, nyílt sisakos futballt.