hu en
2013. Szeptember 11. 09:30  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: Kiss László
KISPÁLYA
Sorsoltak a városi kispályás bajnokságban

Kedden este a székesfehérvári Városházán tartották a többek között a Videoton FC közreműködésével elinduló Alba Liga I., II. és III. osztályának sorsolását. A vendég Nikolics Nemanja volt.

Mielőtt támadónk segítségével kisorsolták volna a városi kispályás bajnokság három osztályának menetrendjét, Cser-Palkovics András polgármester és Schneider Béla, az MLSZ Fejér megyei igazgatója aláírták azt a megállapodást, melynek értelmében Székesfehérvár Önkormányzata egymillió forintot biztosít az Alba Liga lebonyolítására az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága számára.

Cser-Palkovics András bevezetőjében kiemelte, nagyon örül, hogy sikerült megújítani a kispályás bajnokságot és elindítani az Alba Ligát. "Tavasszal megígértük, ha kellő számú jelentkező lesz, anyagi támogatást nyújtunk a verseny lebonyolításához. Miután 72 csapat nevezett, ezt meg is tettük, és szeretnénk a jövőben is megtartani, akár növelni is a támogatást, hogy minél több ember részese lehessen ennek a remek kezdeményezésnek" - fogalmazott a polgármester. 

Schneider Béla arról beszélt, ez az első olyan kispályás városi bajnokság, ami az MLSZ-hez tartozik, mintaprogramnak tekinthető, Fehérvár tehát ismét példát mutathat a többi városnak, hiszen ha jól sikerül, biztos, hogy máshol is elkezd kiépülni a rendszer.

A dokumentum aláírása és a beszédek után Nikolics Nemanja sorsolta ki a klubunk által is támogatott Alba Liga első fordulóinak párosítását. A három osztály összesen hét csoportjának pontos beosztását és a teljes menetrendet minden érintett csapat képviselője megkapta a szervezőktől. A bajnoksággal kapcsolatos egyéb információkat az albaliga.hu oldalon találják.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek