Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk a meccs előtt kicsit izgult, hogyan sikerül majd a debütálása csapatunkban.

"A mérkőzés előtt kicsit izgultam amiatt, hogy milyen teljesítményt tudok majd nyújtani a pályán, hiszen négy hónapja volt az utolsó tétmeccsem Angliában, azóta nem játszottam. Ráadásul ez volt az első alkalom, hogy Vidi-játékosként léptem pályára, és szerettem volna jól játszani, hiszen a szurkolók számára az első benyomás talán a legfontosabb. Próbáltam sallangmentesen, mindig a biztos megoldást választani. Úgy érzem, Tar Zsoltival különösebb gond nélkül lehoztuk a mérkőzést, igaz ellenfelünk nem szögezett bennünket a kapunk elé, de ami feladatunk volt, azt sikerült jól megoldanunk. A szervezetemnek nagyon kellett már ez a 90 perc, persze még dolgozni kell, hogy ismét 100%-os formába lendüljek, de nincs is ezzel gond, keményen edzek a csapattal" - nyilatkozta honlapunknak Gyepes Gábor.
José Gomes: "Magabiztosan tartottuk itthon a 3 pontot"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Szeptember 04.
Vezetőedzőnk a meccs után értékelte a látottakat.
Magabiztos győzelemmel kezdtük az idei Ligakupa-sorozatot
VIDEOTON FC - DUNAÚJVÁROS PASE 3-0 (2-0) @ 2013. Szeptember 04.
Lupeta már a 20. másodpercben betalált a dunaújvárosi kapuba, majd Paraiba és a Vidi II csapatkapitánya, Tar Zsolt is gólt szerzett.
José Gomes: "Ma azok a játékosok is megmutathatják magukat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak"
INTERJÚ @ 2013. Szeptember 04.
Vezetőedzőnk azt is kiemelte, célunk természetesen ezúttal is a győzelem.
Tar Zsolt ismét Ligakupa-meccset játszhat
INTERJÚ @ 2013. Szeptember 04.
A Vidi II csapatkapitánya tavaly kétszer is pályára lépett az első csapatban Ligakupa-mérkőzésen, sőt egy gólt is szerzett a 20 éves középső védő.
A héten Ligakupa-meccs és válogatott találkozók lesznek
HETI BEHARANGOZÓ @ 2013. Szeptember 02.
A bajnokságban ugyan szünet van, de így is, szinte minden napra jut egy mérkőzés.
Kezdődik a Ligakupa, tudjon meg mindent a szerdai meccsről!
LIGAKUPA @ 2013. Szeptember 02.
A Dunaújváros PASE elleni találkozó szerdán 18 órakor kezdődik a Sóstói Stadionban, csak a MOL tribün tart nyitva, a belépés ingyenes lesz, szurkolói buszok ezúttal nem közlekednek.



















