FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2013. Augusztus 10. Szombat, 15:30 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Oliveira: "Jó úton vagyunk, de nagyon nehéz meccs lesz a vasárnapi"

Középpályásunk szerint az első két forduló eredményei biztatóak, de azok már a múlthoz tartoznak.

"Úgy kezdtük a bajnokságot, ahogy terveztük. Nagyon jó, hogy saját szurkolóink előtt győzelemmel tudtunk indítani, aztán nagyon fontos mérkőzésen, egy igazi rangadón szintén nyertünk, jó úton halad a csapat. Vasárnapi ellenfelünk, a Pécs ugyan az első fordulókban nem szerzett pontot, de nem lesz könnyű dolgunk. Amúgy sem hiszek abban, hogy létezik könnyű mérkőzés. Tudjuk, mit akarunk és becsülettel készültünk egész héten, úgyhogy remélem, itthon tartjuk a három pontot. A bajnokságban nagyon egyenletesen kell szerepelni, hiába nyersz meg egy nagy meccset, mint mi a Fradi ellenit, ha utána egy úgymond kisebb csapat ellen nem tudsz jól teljesíteni. Tisztelettel kell minden ellenfelünkkel szemben kimenni a pályára, és az összes találkozót nagyon komolyan kell vennünk a céljaink elérése érdekében. Szerencsére a sérülésem már teljes egészében a múlté, készen állok arra, hogy játékommal segítsem a csapatot" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Filipe Oliveira.

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
Bognár Tamás dirigál a Pécs ellen
2013. Augusztus 10.
Székesfehérváron szeretné megszerezni első pontjait a PMFC
2013. Augusztus 10.
Vasárnap este újra bajnoki a Sóstói Stadionban!
2013. Augusztus 08.
Caneira a "régi-új" posztján is nagyon élvezi a futballt
2013. Augusztus 07.
A 35. Vidi - Pécs következik az élvonalban
2013. Augusztus 06.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek