hu en
2013. Augusztus 09. 13:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
INTERJÚ
Szabó Balázs: "Meglepett a lehetőség, hogy bizonyíthatok a Vidi II-ben"

Ugyanakkor a "Balu" becenévre hallgató fiatal játékos mindent megtesz azért, hogy éljen a helyzetével.

Meccs center Videoton FC II - FC Ajka Barátságos,
Nyári felkészülési mérkőzések
2013. Augusztus 07. 17:30
Info

NÉGY U21-ES JÁTÉKOS IS PÁLYÁRA LÉPETT

Ahogy arról a Vidi II - FC Ajka felkészülési mérkőzés tudósításában beszámoltunk, négy labdarúgó is pályára lépett NB III-as csapatunkban a Vidi U21-ből. Szabó és Klémán a kezdőben kaptak helyet, míg Cseszneki és Dobsa csereként léptek pályára.

"Megmondom őszintén, teljesen váratlanul ért, hogy az NB III-as felnőtt csapat edzéseit látogathatom néhány napja, azt pedig, hogy az Ajka elleni felkészülési mérkőzésen is lehetőséget kaptam - ráadásul kezdőként - már tényleg csodaként élem meg."

     
   
  "Balu" jó játékkal mutatkozott be a Vidi II-ben.  
     

"Posztomat tekintve védekező középpályás vagyok, és eddig a Csucsánszky Zoltán vezette Videoton FC U21-ben szerepeltem. Erősségeim közé tartozik a rövid passzos játék, de a test-test elleni küzdelemtől sem riadok vissza. A társak a Vidi II-ben nagyon segítőkészek velem, jól érzem magam az edzéseken. Nem tudom, mit hoz a jövő számomra, de úgy érzem, nagy lehetőséget kaptam, nekem pedig kutya kötelességem ezzel élni" - nyilatkozta honlapunknak Szabó Balázs.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek