Recommend article!
Your recommendation has successfully be sent!
Rutinos játékosunk a remek rajt ellenére sem gondol arra, mi lesz majd jövő májusban, csak a következő meccsre koncentrál.

"Nagyon fontos volt számunkra, és a szurkolóink számára is, hogy jól rajtoljunk a bajnokságban. Rengeteget dolgoztunk, és úgy tűnik, nem hiába. Az önbizalmunknak mindenképp jót tett, hogy két győzelemmel kezdtük a szezont az NB I-ben, ez lökést adhat nekünk a folytatásban is. Nem tudom, hogy kívülről hogy látták szurkolóink a Haladás és a Ferencváros elleni meccseinket, de egyik győzelem sem volt könnyű, keményen meg kellett küzdenünk a sikerért, és vélhetően ez a jövőben sem lesz másképp. Egyelőre nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz, vagy mi lehet majd a bajnokság végén, én mindig csak a következő meccsre koncentrálok. A hétvégén a Pécs látogat hozzánk, és még élénken él az emlékezetünkben, hogy a tavalyi szezon utolsó fordulójában nyerni tudtak ellenünk, vagyis ezúttal is egy jó csapat ellen játszunk. Az, hogy most José Gomes nem a védelem tengelyében számít rám, hanem egy sorral előrébb, semmilyen problémát nem jelent számomra, korábban ugyanis Franciaországban és Portugáliában is játszottam már védekező középpályásként. Ezen a poszton is ugyanúgy élvezem a focit, mint középső védőként" - nyilatkozta honlapunknak Marco Caneira.

Both managers spoke to the gathered media following Sunday's home league win over Pecs.

Vidi picked up a good 5-1 home win over Pecs on Sunday evening to collect three points.

The Videoton manager shared his thoughts on Sunday's home match with Pecs.

The midfielder feels that the first two results are reassuring but those are now the past.

Videoton FC entertain Pecs at the Sostoi stadium in search of three important league points.

The experienced match official will take charge of the important OTP league match at the Sostoi.