FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2010. November 22. Hétfő, 05:08 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Hibátlan hazai mérleggel lett harmadik az U15

Szezonbeli hetedik hazai banokiját is megnyerte a Vidi U15, mely a Sopron 1-0-s legyőzésével harmadik helyen zárta az őszt.

Müller Csaba tanítványai remekül meneteltek a 2010/2011-es szezon eddigi 14 fordulójában, csapatunk a harmadik helyről várta az idei utolsó bajnokit. A Sopron elleni találkozó nem ígérkezett könnyűnek, a vendégek ugyanis szintén tagjai az élbolynak, ezt az első félidőben bizonyította is a látogató. A nyitó 40 percben inkább a hűség városának képviselője előtt adódott helyzet, azonban a remekül védő, egy nagy bravúrt is bemutató Papp Máté eszén nem tudtak túljárni a vendégek. Csapatunk támadógépezete ekkor akadozva működött, ám a térfélcserét követően javult a helyzet. A megindulásokból előbb kapufáig, majd a 63. percben gólig jutott csapatunk: egy gyors támadásból kiharcolt szögletet az előrehúzódó védő, Spandler Csaba fejelt a soproni kapuba. A vendégek a hátralévő 7 percben már nem tudtak újítani, a Vidi U15 így 1-0-ra nyert, és 37 pontjával a tabella 3. helyén zárta az őszi szezont. Főleg hazai pályán ment jól fiataljainknak: A Sóstón játszott hét bajnokit kivétel nélkül megnyerték Sejbenék 26 rúgott és mindössze 1 kapott góllal!

Müller Csaba, a Videoton FC U15 edzője: Küzdelmes meccsen sikerült nyernünk, pedig az első játékrész inkább az ellenfelünké volt. Ezzel együtt gratulálok a csapatnak, nagyon szép őszt teljesítettek, remek eredményekkel mehetünk téli pihenőre. Értékesnek tartom a 3. helyet, a hazai szereplésünk pedig óriási menetelés eredménye!
Kapcsolódó cikkek
Elkezdődött a szezon az utánpótlásnál is
2017. Július 12.
Kiütéssel győztek U17-eseink – utánpótlás hírek
2016. Szeptember 05.
A Sopron kiütésével mégsem lett dobogós az U13
2010. November 22.
U17: Dobogót ért a Békéscsaba legyőzése
2010. November 21.
U18: A hajrában kinyílt a gólzsák
2010. November 21.
U16: Fejérben a Vidi az úr!
2010. November 20.
Már a tabella élén az U19!
2010. November 20.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek