Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Második csapatunk hétfőn kezdi a felkészülést, több edzőmeccs is szerepel a nyári programban.

Az MLSZ-ben elkészítették az NB III-as csoportok beosztásait. Második együttesünk az NB III Nyugati-csoportjába került.
Az NB III Nyugati csoportjában induló együttesek Andráshida, Balatonfüred, Budaörs, Csákvár, Csepel, Diósd, Dorog, Mosonmagyaróvár, Győri ETO II, Körmend, Nagyatád, Haladás II, Tököl, Újbuda, Veszprém, Videoton FC II |
||
A Vidi II hétfő délután kezdi el a felkészülést, egyelőre Bíró Imre vezetésével. Kedden és szerdán orvosi vizsgálaton vesznek részt a labdarúgók, csütörtökön és pénteken pedig két-két edzés vár rájuk.
Nyáron több felkészülési meccset is játszik a Vidi II, a tervek szerint megmérkőznek például a Dunaújvárossal, az Ajkával, a Csákvárral és a Felcsút U21-es együttesével is.
A bajnokság augusztus 17-én kezdődik.

Háromszor vezettünk, de a győzelmet végül a franciák szerezték meg. Juhász egyszer, Nikolics kétszer volt eredményes a találkozón.

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Csapatkapitányunkat kérdeztük a szombat délután 17 órakor kezdődő PSG elleni meccsről.

A 20 éves marokkói utánpótlás válogatott védő az elmúlt években a Betis és a Malaga kötelékébe tartozott, és fejlődése érdekében a klubok második csapatában kapott rendszeres játéklehetőséget.

A két szakember már munkába is állt, napi két edzéssel készül a bajnokságra a Vidi II.

A hét elején a Hartberg ellen játszott felkészülési mérkőzést a francia PSG, és magabiztosan nyertek az osztrákok ellen.