fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2010. November 17. Wednesday, 18:20 - fehervarfc.hu / Németh Zoltán
Loki-veréssel már második az U19

Nyilas Elek 89. percben esett találatával 1-0-ra nyert a Vidi U19 a Debrecen ellen, és feljött a második helyre.

A 7. fordulóból elhalasztott találkozóra nem a legfrissebb állapotban készülhetett a Videoton FC-Puskás Akadémia U19, Horváth Péter együttese 42 órával korábban még Szombathelyen játszott győztes bajnokit. A találkozó ennek ellenére akadémistáink sikerével zárult, nem is érdemtelenül, a hazai gárda ugyanis sokkal többet tett a győzelemért, mint a Debreceni VSC. Ez eleinte nem hozott gólban mérhető eredményt, a Loki ugyanis rendkívül zártan védekezett, az első játékrész érezhetően a fogáskereséssel telt. Fordulás után egy szerkezetváltásnak köszönhetően nagyobb fölényt harcolt ki csapatunk, rengeteg labdát szereztek fiataljaink, a debreceni elhárítás azonban még ekkor is kitartott. A 89. percben aztán megtört a jég, Ponczók Csaba tört be a 16-osra, majd remekül készítette vissza a labdát a lendületből érkező Nyilas Eleknek (képünkön), aki védhetetlenül bombázott a hálóba, megérdemelt győzelemhez juttatva a hazaiakat. A DVSC 1-0 arányú legyőzésével csapatunk feljött az U19 Kiemelt Bajnokság 2. helyére, hátránya 2 pont a Honvéddal szemben, viszont fiataljaink 3 meccsel kevesebbet játszottak.

Horváth Péter, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: Sokkal biztosabb volt a sikerünk, mint amit az eredmény mutat. A lábakban még ott volt a két nappal korábbi meccs, ennek ellenére sokat dolgoztunk, aminek a végén meg lett a pontokban is mérhető eredménye.

fotó: pfla.hu

Related news
Vidi's youth teams pick up top spot
2012. June 15.
Talented youngsters sign first professional contract
2012. March 03.
Three Vidi players make the U19 squad
2010. August 17.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek