hu en
2013. Június 05. 13:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
INTERJÚ
Caneira: "Összességében nagyon jó tavaszt produkáltunk"

Rutinos védőnk a szünetet otthon, Portugáliában tölti a családjával, a közelgő EL-selejtezőről pedig azt mondja, bárkit is kapunk, tovább kell jutnunk.

"Úgy érzem, összességében nagyon jó tavaszt produkáltunk. Más fajta futballt, sokkal támadóbbat játszottunk mint ősszel, de ez teljesen természetes, hiszen az Európa Ligában egy jóval védekezőbb stílusra volt szükség. Tavaszra tehát változtattunk, és az összes mérkőzésünkön dominálni tudtunk, azt viszont nagyon sajnálom, hogy ez végül nem volt elég az aranyérem megszerzéséhez. De büszkék lehetünk arra a teljesítményre amit az előző hónapokban mutattunk, jó úton halad a társaság. Hosszú és nehéz szezonon vagyunk túl, ráadásul az Európa Liga első selejtezőkörében kezdünk, így elég kevés idő jut pihenésre. Nagyon különböző stílusú csapatokat kaphatunk, benne van a pakliban, hogy messze kell utaznunk, ahogyan az is, hogy csak a szomszédba, de bárki is legyen végül az ellenfelünk, csak a továbbjutás lehet a célunk! A két hetes vakációra nincsenek különleges terveim, otthon, a családommal leszek és próbálok minél többet pihenni" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Marco Caneira.

CÍMKÉK
Interjú Marco Caneira
Hírek
Caneira: "A szezon egyik legfontosabb mérkőzése lesz számunkra a Ligakupa-döntő" INTERJÚ @ 2014. Május 13.

Csapatkapitányunkat arról kérdeztük, milyen meccsre számít a Ligakupa döntőjében.

Marco Caneirát köszöntötte a csapat SZÜLETÉSNAP @ 2014. Február 10.

Rutinos védőnk 35. születésnapját ünnepelte vasárnap. A képen látható gyertya ne tévesszen meg senkit, a társak "ajándéka".

Caneira: "Tavasszal mindig nagyon erősek vagyunk, le fogjuk dolgozni a hátrányunkat a bajnokságban" 2014. Január 05.

Caneira azt is elárulta nekünk, hogy nagyszerű érzés volt otthon, a szeretteivel tölteni a karácsonyi szünetet, de a pihenés mellett odafigyelt arra is, hogy jó erőnlétben érkezzen vissza.

Sok száz szurkoló Caneira és Sándor dedikálásán a VidiShopban SHOP @ 2013. Október 25.

A Vidi- rajongók tömött sorokban várták, hogy személyesen találkozhassanak játékosainkkal klubunk hivatalos ajándékboltjában

Csütörtökön Sándor és Caneira dedikál a VidiShopban SHOP @ 2013. Október 22.

Játékosainkkal 16 és 17 óra között találkozhatnak a Piac téri ajándékboltban, ebben az órában 20% kedvezménnyel lehet vidis ülőpárnákat vásárolni.

José Gomes: "Jó úton haladunk, de nagyon csalódott leszek, ha jövőre nem nyerünk bajnokságot" EXKLUZÍV INTERJÚ @ 2013. Június 04.

Vezetőedzőnk az elmúlt szezon értékelésén kívül beszélt a Európa Ligáról, a következő bajnokságról, nyaralásáról, valamint arról, mit tart a csapat legnagyobb ellenfelének Magyarországon.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek