- Mindenekelőtt gratulálok a bombagólodhoz és a kupagyőzelemhez! Milyen mérkőzésen vagytok túl, hogy láttad belülről szaúdi Champions Cup fináléját?

Köszönöm szépen! Egy remek mérkőzést játszottunk a fővárosban, Rijádban. Körülbelül 800 km-re található tőlünk Jeddahtól a szaúdi főváros, úgyhogy természetesen repülőgéppel utaztunk a mérkőzés helyszínére. Mintegy 40.000 szurkoló látogatott ki a kupadöntőre, ebből 37.000-en szurkoltak nekünk. Papírforma szerint nem mi voltunk a találkozó esélyesei, igazából már az is hatalmas dolog volt, hogy idáig eljutottunk. Csereként léptem pályára 3-1-nél a 75. percben, nem sokkal később azonban szépített az Al Shabab. Ekkor eszembe jutott az ellenük vívott bajnoki meccsünk, amikor sokáig 1-0-ra vezettünk, azonban a 86. percben egyenlíteni tudtak, a 91. percben pedig a győztes gólt is megszerezték. Bevallom, kicsit izgultam, hogy megismétli magát a történelem, szerencsére ezúttal nekem sikerült az utolsó percben gólt szerezni, ezzel pedig eldőlt a kupadöntő sorsa. Hatalmas ünneplés volt a meccs után, az érmet pedig a szaúdi herceg adta át nekünk, ami fantasztikus élmény volt. Hazafelé le is késtük a repülőnket, de küldtek egy magángépet, amivel vissza tudtunk repülni Jeddahba. 

(Sándor György gólja 5:36-tól)

- 37.000 szurkoló kísért el benneteket Jeddahból, vagy mindenhol vannak az Ittihad-nak drukkerei?

Országszerte körülbelül 8 millió szurkolója van a csapatnak. Ez a legnépszerűbb futballklub Szaúd-Arábiában. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez itt a nép csapata. Függetlenül attól, hogy ki milyen politikai nézeteket vall, lehet az Ittihad szurkolója. Ami külön érdekesség, hogy nem az eredmények befolyásolják azt, hogy mennyire népszerű a csapat. A szurkolóknak szinte mindegy is, hogy nyerünk vagy kikapunk, a legfontosabb az, hogy egy nagy közösségbe tartozhatnak. Persze azért szeretik, ha nyerünk, és nagyon tudnak ünnepelni. Ma például több mint tízezren gyűltek össze a stadion környékén, ahova én gyalog mentem le - hát nagyon rosszul tettem. Komolyan mondom, szinte halálfélelmem volt, pedig alig 50 métert kellett megtennem a szállodától a stadionig, de ezalatt a szurkolók majdnem szétszedtek.

- A csapattársak könnyen befogadtak téged?

Igen, szerencsére nem volt probléma a beilleszkedésemmel. Ebben az is közrejátszott, hogy a legnyitottabb szaúdi város Jeddah. Természetesen itt is mindent a vallás szabályoz, minden ennek van alárendelve. De az emberek ugyanakkor nagyon barátságosak, ráadásul sok külföldi él Szaúd-Arábiában. Annyi a lényeg, hogy nekünk kell alkalmazkodni az itteni kultúrához, az itteni valláshoz. A csapatban egyébként rajtam kívül csak egy kameruni, egy brazil, egy horvát-palesztin kettős állampolgárságú és egy marokkói srác volt, a többiek mind szaúdiak. A szakmai stáb tagjai pedig spanyolok. Mivel a szaúdiak nem nagyon beszélnek angolul, ezért velük kevesebbet is tudtam kommunikálni. Az edzőnk munkáját egy spanyol-arab tolmács segítette, rajta kívül volt egy arab-angol tolmács is, így neki köszönhetően mi is mindent értettünk.

- Mi volt számodra a legfurcsább dolog, amit a legnehezebben sikerült megszoknod?

A legfurcsább dolog az egyben pozitív és negatív is volt számomra. Mégpedig az, hogy itt egyáltalán nincs stressz. Ez sokszor jó, de sokszor rossz is tud lenni. A szaúdi emberek nagyon ráérnek. Ha valaki azt mondja, hogy holnapra meglesz valami, mondjuk a lakásod, vagy az autód, akkor elképzelhető, hogy valóban meglesz holnapra, de legalább ugyanannyira elképzelhető és természetes az is, ha csak egy hét múlva lesz meg. De ugyanez igaz visszafelé is. Vagyis ha valamit megígérsz, hogy megcsinálod másnapra, de mégsem készülsz el vele, senkit nem érdekel, senki nem idegeskedik miatta. Majd kész lesz jövő hétre. Ebből a szempontból sokkal lazább az élet, mint otthon - és emiatt egy kicsit kiszámíthatatlanabb is. A másik dolog, ami furcsa volt nekem, hogy a pontosság nem az erősségük. Ha például 19 órára kell edzésre mennünk, mert 19:45-kor kezdődik a tréning, simán benne van a pakliban, hogy 19:20-ra érnek csak oda a többiek, és emiatt az edzés is később kezdődik. Ha pedig megszólal az imára hívás, akkor félbeszakad a foglalkozás. Ezek mind olyan dolgok, amiket korábban profi focistaként el nem tudtam volna képzelni, de itt hozzátartozik a mindennapokhoz.

- Turbánt kellett viselned?

Nem, a turbán viselete egyáltalán nem kötelező számomra. Az egyik csapattársamtól azonban kaptam ajándékba egyet, és másnap abban jelentem meg, szerintem viccesen nézhettem ki benne. Szóval nem volt kötelező, de azért érdekességből kipróbáltam. Ami számomra is tilos, az a rövidnadrág viselete nyilvános helyeken - például bankban vagy üzletekben.

- Az elmúlt hónapokban találkoztál magyar emberekkel?

Igen, többel is. Először egy magyar pilótával ismerkedtem meg, aki a szaúdi légitársaságnál dolgozik. Nagy meglepetésemre egykori egyetemi csoporttársammal, Kapornyai Tomival is összefutottam, aki a médiában helyezkedett el, valamint Fejes Endrével is itt Szaúd-Arábiában találkoztam. Vele sokat beszélgettem, és mondanom sem kell, óriási élmény volt számomra. Egy-egy hónapot édesanyám és a barátnőm is eltöltött itt kint.

- Hogyan és mivel töltöd a szabadidődet?

Egy külföldi számára, aki máshoz van hozzászokva, Szaúd-Arábia egy igen ingerszegény hely. Se mozi, se színház, se szórakozóhely nincs itt. Teljes mértékben tilos az alkoholfogyasztás az országban. Aki alkoholt árul, azt akár halálbüntetésre is ítélhetik, de az alkoholt fogyasztók - függetlenül attól, hogy helyiek vagy külföldiek - is könnyen börtönben találhatják magukat. Tulajdonképpen, ha ki akarok a szobámból mozdulni, akkor vagy egy étterembe tudok elmenni, vagy a tengerpartra. Ittlétem alatt azonban talán összesen hat alkalommal voltam a tengernél. Ami számomra érdekes, hogy az éttermek, illetve a különböző vendéglátóhelyek két részre vannak osztva. Az egyik felében csak a családok tartózkodhatnak, a másik felében pedig az egyedülálló férfiak. Nők ugye egyedül sehova nem mehetnek, még az utcára sem. Időm nagy részét egyébként a szállodai szobámban töltöm, és interneten keresztül tartom az otthoniakkal a kapcsolatot.

- Akkor sikerült nyomon követned a Vidi tavaszi szereplését is?

Mi az, hogy! Napi kapcsolatban vagyok a játékosokkal, Nikóval, Mitroviccsal, Szoszóval. Mindent tudok, sőt olyanra is volt példa, hogy a barátnőmmel Skype-oltam, és pont Vidi-meccs ment a TV-ben, a webkamerát a TV felé fordította, így még a meccset is láthattam. De a vidi.hu-t is rendszeresen olvastam, így nem maradtam le semmiről. A csapat sajtófőnöke, Szabó Gergő is minden nap küldte az információkat a Vidivel kapcsolatban, akinek ezúton is üzenem, hogy egyáltalán nem felejtettem el magyarul (nevet).

- Hogyan alakul a jövőd most, hogy véget ért a szezon?

Még néhány napig itt kell maradnom, le kell adnom a kocsimat, ki kell költöznöm a szállodából, meg kell vennem a repülőjegyet Magyarországra. Június 17-én orvosi vizsgálattal kezdi a Vidi a nyári felkészülést, és ami egyelőre biztos, hogy ezen én is részt veszek.