NB III-as csapatunk 1-1-et játszott a fővárosi piros-kékek otthonában, gólunkat Sárközi szerezte.

|
NB III. Duna csoport 25. forduló, Csepel Csepel FC - Videoton FC II 1-1 (1-0) Csepel FC: Nagy - Haraszkó, Rakic, Teplán, Végh, Vejmola, Szecsei, Zimermann, Plausin, Vágó (Vinczellér 46'), Tóth (Gaye 62') Videoton FC II: Pajovic - Vachtler, Sárköti, Tamás, Jankovics (Kiss 46'), Papp, Varga (Tóth 50'), Molnár, Károly, Zsótér, Szabó (Vallejos Dominique 74')
Gólszerző: Plausin (26'), illetve Sárközi (70') |
Az első félidőben nem a megfelelő ritmusban futballozott csapatunk, a 26. percben egy szöglet után Plausin révén meg is szerezték a vezetést a hazaiak. Akadtak helyzeteink nekünk is, de nem tudtunk betalálni a szünet előtt.
A második játékrészben egy oldalról bejövő szabadrúgás után a kapufáról kipattanó labdát Sárközi lőtte a hálóba, ezzel egyenlítettünk. A 78. percben Tamás Márkot kiállította a játékvezető, ennek ellenére megnyerhettük volna a mérkőzést, hiszen Tóth jóvoltából megvolt a helyzetünk a vége előtt nem sokkal, de kimaradt a lehetőség.
A döntetlennel harmadik helyen áll csapatunk, jövő szombaton a középmezőny második felében helyet foglaló Érd gárdáját fogadjuk.